Helyi közélet

2017.09.22. 12:01

A miskolci Kivilágos kivirradtig a legjobb előadás a színikritikusok szerint

Budapest, Miskolc - Átadták a Színházi Kritikusok Céhének díjait csütörtökön este Budapesten – a legjobb előadásnak járó elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig című előadásának ítélték.

Budapest, Miskolc - Átadták a Színházi Kritikusok Céhének díjait csütörtökön este Budapesten – a legjobb előadásnak járó elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig című előadásának ítélték.

A rendező Rusznyák Gábor Móricz Zsigmond hasonló című regényét használva dolgozott. A társulat nagy részét megmozgató előadást a közönség, a szakma, a kritika elismeréssel fogadta. Beválogatták a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) programjába is.

Feczesin Kristóf (balra) és Fandl Ferenc (középen)

A színikritikusok legjobb előadásnak járó díjáért versenyben volt a fővárosi Katona József Színház A kaukázusi krétakör című előadása (rendező: Székely Kriszta), és a budapesti Örkény Színház József és testvérei című előadása (rendező: Ascher Tamás, Gáspár Ildikó.


A 2016 októberében bemutatott előadás alkotóinak névsora

Szereplők:

Doby István: GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas

Dobyné Ágnes, a felesége: NÁDASY ERIKA

Annus, a leányuk: CZAKÓ JULIANNA

Pogány Imre, Annus kérője: BODOKY MÁRK

Frici, Dobyék nagyobbik leánya: SZIRBIK BERNADETT

Jegyző, Frici férje: HARSÁNYI ATTILA

Szalay Péter: FANDL FERENC

Szalayné Irma: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas

Shöller Karcsi: LAJOS ANDRÁS

Doby Péter, Dobyék fia: SIMON ZOLTÁN

Péchy Lajos, orvos: SZATMÁRI GYÖRGY

Malvin, Dobyné testvére: MÁHR ÁGI Jászai-díjas

Patikus segéd: FARKAS SÁNDOR

Patikusné, a segéd felesége: TENKI DALMA

Kádár Pista, legátus: FECZESIN KRISTÓF

Faragó ispán: VARGA ZOLTÁN Jászai-díjas

Nevelőnő: PROHÁSZKA FANNI

Óvókisasszony: HAJDÚ IMELDA

Postamester: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas

Gazdasági gyakornok: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS

Aradi: MÁRTON B. ANDRÁS

Aradiné: MOLNÁR ANNA

Szakácsnő: KEREKES VALÉRIA

Mihók, kocsis: SZAKÁL TAMÁS

Díszlettervező KHELL ZSOLT Jászai-díjas

Jelmeztervező TIHANYI ILDI

Zene: KOVÁCS MÁRTON

Ügyelő:VARGA RENÁTA

Súgó:FEKETE ZSOLT

Rendezőasszisztens: KRISTON SZABOLCS

Rendező:

RUSZNYÁK GÁBOR

A Miskolci Nemzeti Színház Kritikus óra című rendezvényén is téma volt a Kivilágos kivirradtig – a résztvevők a Kamaraszínház közönsége előtt elemezték az előadást. Balról: Bujdos Attila újságíró, Béres Attila színházigazgató, Csáki Judit színikritikus és a rendező. Rusznyák Gábor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában