Helyi közélet

2017.08.21. 08:29

A szünet után ma indul újra a bírósági ítélkezés

Miskolc - Júliusban kezdődött, ma véget ért a bíróságokon a hagyományos ítélkezési szünet.

Miskolc - Júliusban kezdődött, ma véget ért a bíróságokon a hagyományos ítélkezési szünet.

Az augusztus 20-ig tartó törvénykezési szünet nem azt jelentette, hogy egyáltalán ne lettek volna bírósági tárgyalások. Ez az időszak – egészen augusztus 20-ig – a polgári ügyekben a határidő számításánál bír jelentőséggel.

A határidők számítása

Ez pedig pontosan azt jelentette, hogy a polgári perekben az ítélkezési szünet ideje a felekre nézve megállapított határidőbe nem számított bele, tehát a határidők számításakor ez az időszak nem vehető figyelembe. Vagyis, ha például 2017. július 13-án kézbesítettek egy fellebbezéssel megtámadható határozatot, a fél számára nyitva álló 15 napos fellebbezési határidő csak 2017. szeptember 4-én jár le.

Nem állt meg a munka

Az ítélkezési szünet folyamán a büntetőügyekben a Miskolci Törvényszék és járásbíróságai törvényi feladataikat folyamatosan ellátták, a határ­idők számításának általános szabályai irányadók nyáron is, változatlanul eljártak előállításos ügyekben, a gyorsított eljárásokban, valamint döntöttek a kényszerintézkedések alkalmazásáról, például az előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, vagy a terhelt szabadlábra helyezéséről.

- ÉM-SZB -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában