„A filmen egyből jónak kell lenni”

Miskolc - Megjárta Cannes-t, ahol az Oscar-díjas rendező is gratulált neki. Interjú Józsa Bettina színésznővel.

Mikor valami nem jött össze a forgatáson, azzal vigasztalták magukat, hogy nem baj, úgy sem Cannes-­ba csinálják a filmet. De szerencsére tévedtek, mert a színművészeti egyetemen rendezést tanuló Szentpéteri Áron alkotását, a Láthatatlanult több ezer nevezett film közül válogatták be a cannes-­i filmfesztivál egyetemi vizsgafilmeket bemutató Cinéfon­dation szekciójába. A film női főszereplője Józsa Bettina, aki a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos osztályában végzett. A napokban – Cannes után – visszatért egykori iskolájába, hogy megnézze a mostani drámások vizsgaelőadását. Ott beszélgettünk vele.

Imádok próbálni, és ezt a színházban megtehetem." Józsa Bettina

Milyen újra itt lenni a Zrínyiben?

Józsa Bettina: Fura érzés volt felsétálni a lépcsőn, régen voltam itt. Sajnos a családomhoz is csak ritkán tudok hazajárni, de ha jövök, akkor is hétvégén, így az iskolámba nem jutok el. Most viszont rohamoznak az emlékek.

Például?

Józsa Bettina: Legelőször az jutott eszembe, amikor szünetekben kint ültünk a lányokkal az iskola lépcsőjén. Hiányzik. Elkapott az akkori gimis hangulat. Nagyon jó érzés.

Azért ez nem volt olyan régen…

Józsa Bettina: Nem, annyira nem. 2011-ben végeztem.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, színésznő leszel?

Józsa Bettina: Egészen kiskoromban már tudtam, ezért a konkrét pillanat nincs meg. Valahogy erre sodort az élet. Vidéken laktam, Tiszalúcon, és ott indult egy színjátszókör, ahova bekerültem. Mindenfélét játszottunk, és nagyon megtetszett. Nagy szerepe volt abban, hogy én most ezt csinálom. Később elmentem egy válogatásra a Miskolci Nemzeti Színházba, a Valahol Európában című darabhoz kerestek statisztákat. Beválogattak, találkoztam az ottani színészekkel, megéreztem a színházi légkört és egyből beleszerettem. Ezek segítettek abban, hogy döntsek, színész szeretnék lenni. A Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozata pedig vitt tovább ezen az úton. Sokat köszönhetek az iskolának, a tanáraimnak, hogy egyengették az utamat, és nem hagyták, hogy elbizonytalanodjak magamban.

Milyen szerepeket kaptál az iskolában?

Sokat köszönhetek az iskolának, a tanáraimnak." Józsa Bettina

Józsa Bettina: A Légy jó mindhalálig előadás erősen él bennem. Nyilas Misit játszottam, és emlékszem, elfelejtettem lemosni a körömlakkomat. Elkezdődött az előadás, én ránéztem a kezemre, és megijedtem, mert egészen élénk színű volt a körmöm színe. Szerencsére hosszú ujjú ingben voltam, és végig úgy játszottam, hogy eldugtam a kezem. Azóta nagyon ügyelek arra, hogy ne menjek előadásra kifestett körömmel… De nagyon szerettem játszani Jane Genet Cselédek című darabjában, volt osztálytársammal, Takács Zsuzsival csináltunk belőle jelenetet, Máhr Ágnes és Lukácsné Eisner Éva rendezték, ezzel Pestre is eljutottunk.

A Zrínyi után akkor nem volt kérdés, hogy a színművészeti egyetemre menj?

Józsa Bettina: Nem, de elsőre nem sikerült. Ezért a Pesti Magyar Színiakadémiára jelentkeztem, oda felvettek. Miután elvégeztem, kaptam számos lehetőséget, de nagyon szerettem volna még tanulni, és úgy éreztem, kell is, ezért újra jelentkeztem a színművészetire. Ekkor már sikerült a felvételi, Novák Eszter és Selmeczi György zenés osztályába kerültem.

Milyen volt Cannes?

Józsa Bettina: Őrületesen jó, amíg nincs ott az ember, el sem tudja képzelni. Amikor megtudtam, a filmet beválogatták Cannes-ba, nagyon boldog voltam. Persze izgultam és tartottam a fogadtatástól. Szoknom kell azt is, hogy a vásznon látom saját magam. A film premierjét úgy ültem végig, hogy eltakartam az arcomat, hogy minél kevesebbet lássak magamból. Fura visszanézni magam, de remélem, még sokat kell néznem, ezért muszáj hozzászoknom. Sokáig a hangomat sem szerettem, mára megszoktam… A második vetítésen már megnéztem a filmet, nyugodtabb voltam, leengedtem a kezem az arcom elől.

Magadat láttad vagy kívülről próbáltad nézni a karaktert?

Józsa Bettina: Az a karakter, amit a filmben játszom, hasonlít hozzám, de el tudtam vonatkoztatni, nem kerestem saját magam a vásznon.

Milyen visszajelzéseket kaptál Cannes-ban?

Józsa Bettina: Sokan gratuláltak, az eredményhirdetés utáni állófogadáson többen odajöttek, és volt, aki azt mondta, nagyon jó színészi alakításokat látott, de én fogtam meg őt a legjobban. És köszöni, hogy minden percét el tudta hinni a filmnek. Ezek nagyon jólestek, sok önbizalmat adtak.

A félórás alkotás kapta a legnagyobb tapsot a maga blokkjában, ami már önmagában nagy öröm, de az a hír is bejárta a hazai sajtót, hogy az idei Oscar fődíját elnyert Holdfény rendezője, Barry Jenkins is gratulált neked.

Szoknom kell azt is, hogy a vásznon látom saját magam." Józsa Bettina

Józsa Bettina: Igen, levetítették a filmünket, majd kimentünk a folyosóra, ott ácsorogtunk, és jött ki a zsűri. A rendező odalépett hozzám, megkérdezte, engem látott-e a filmben. Mondtam igen, ekkor gratulált, és azt mondta, nagyon szép alakítás volt.

A történet egy vak fiú és egy látó lány szerelmi története, ami a Láthatatlan kiállításon kezdődik.

Józsa Bettina: Nem szerelmi történet, és ezt szeretem benne a leginkább, hogy annyira finoman bánik ezzel a témával. Igazából nem lehet eldönteni, hogy a lány tényleg akar a fiútól valamit, vagy csak azért izgalmas számára, mert vak. A lánynak ugyanis van barátja, igaz, már nem az igazi a kapcsolatuk. A vak fiúval a Láthatatlan kiállításon találkozik, majd a villamoson a fiú felismeri a lány hangját, és utánamegy. Így kezdődik a kapcsolatuk. Találkozgatnak, beszélgetnek, de nem lehet eldönteni, hogy a lány mit érez. Ezzel finoman bánik Áron, és ettől lesz emberi az egész.

Hogyan talált meg a rendező a szerepre?

Józsa Bettina: Áron Enyedi Ildikó osztályába jár, és volt egyhetes filmes kurzus Tihanyban, ahol találkoztunk. A feladat az volt, hogy rakjunk össze öt nap alatt egy kisfilmet. A szereplőket sorsolással válogatták, így én véletlenül kerültem Áron filmjébe. De tetszett, ahogy dolgozik, és ezek szerint kölcsönös volt ez az érzés, mert amikor a vizsgafilmjét készítette, felhívott, hogy rám gondolt. Így kerültem a Láthatatlanulba.

Cannes előtt is voltak már sikerek, például tavaly elnyerted a Törőcsik Mari Ösztöndíjat.

Józsa Bettina: Igen. Éppen Zsótér Sándorral próbáltunk, és kaptunk öt perc szünetet. Akkor kimentem az öltözőbe, és a telefonomon láttam, tucatnyi nem fogadott hívást, egyik szám sem volt ismerős. Az egyiket visszahívtam, és mondták, nem kell megijednem, nincs baj, sőt megkaptam az ösztöndíjat. Akkor örülni sem volt időm, mert menni kellett vissza próbálni.

Jelenleg a Radnóti Miklós Színházban töltöd a kétéves gyakorlatod. Mi a terv: színház vagy film?

Józsa Bettina: Mindkettőt szeretném, örülnék, ha a film legalább annyira jelen lenne az életemben, mint a színház. Imádok próbálni, és ezt a színházban megtehetem, van egy hónap arra, hogy felkészüljünk egy előadásra. A filmezésnél kevés idő van, ott egyből jónak kell lenni, és nekem ez is nagyon izgalmas.

- N. Szántó Rita -