Helyi közélet

2017.05.12. 09:06

Kriza Ákos: A miskolciak képesek voltak megküzdeni a mai sikereikért

Miskolc - A város napja alkalmából csütörtökön átadták Miskolc díszpolgári címeit is.

Miskolc - A város napja alkalmából csütörtökön átadták Miskolc díszpolgári címeit is.

Ma nemcsak Miskolc várossá nyilvánítását ünnepeljük, hanem azokat is, akik munkájukkal gazdagabbá tették és teszik a várost. Így köszöntötte dr. Kriza Ákos polgármester a város díjazottjait a Miskolci Nemzeti Színházban csütörtökön megrendezett ünnepi közgyűlési ülésen. Május 11-én ugyanis a város napját ünnepli Miskolc, és a hagyományokhoz híven a városi elismeréseket is ilyenkor vehetik át a kitüntetettek. Az idén dr. Nagy Dezsőné dr. Sági Ilona neurológus és Jónyer István asztaliteniszező vehette át a város díszpolgári címét.

Látom, hogy az erőfeszítések nem voltak hiábavalók. dr. Kriza Ákos

– Amikor az ember dolgozik, fát vág, ír, műt, …leszegett fejjel koncentrál a feladatra, kizárja a külvilágot – kezdte ünnepi beszédét a polgármester. – Van azonban egy pillanat, amikor kiegyenesedünk, hogy megnézzük, hol is tartunk. Városvezetőként ez a pillanat a város napja. Ilyenkor szétnézünk, megszemléljük, mit is alkottunk.

A polgármester elmondta, hat éve vezetheti ezt a fantasztikus várost, és „örömmel mondhatom, a miskolciak képesek voltak megküzdeni a mai sikereikért”.

Rend és nyugalom

– Látom, az erőfeszítések nem voltak hiábavalók – folytatta dr. Kriza Ákos. – Miskolc korszakváltáson ment keresztül, és ennek köszönhetően mára végre mindenkinek a felemelkedés jut eszébe a városról. Erős hittel láttunk neki annak a feladatnak az elvégzéséhez, amit megígértünk a miskolciaknak.

A sikerek közt a polgármester példaként említette a szegénynegyedek felszámolását, és mint fogalmazott: a fészekrakósokat is hazaköltöztették. „Rend és nyugalom van a városban” – tette hozzá.

– Ahol kellett, ott bontottunk, ahol kellett, ott építettünk.

A városvezető beszélt arról is, hogy aki akar, tud is dolgozni Miskolcon. Hangsúlyozta, a városban az országos átlag fölött vannak a bérek is.

Ezenfelül kiemelte, a város a közösségeit is építi, sőt megbecsüli. Ennek kapcsán beszélt a digitális programról, a Salkaházi programról és arról, hogy egyetemi dolgozók kaptak önkormányzati lakásokat Miskolcon.

53 éve Miskolcon

Dr. Kriza Ákos köszönetet mondott a miskolciaknak, de kiemelte, vannak, akiknek különösképpen jár a köszönet. A városnapi kitüntetetteket példaképnek nevezte a polgármester, és hangsúlyozta, gazdagabbá tették és teszik Miskolcot.

A két díszpolgárral csütörtökön olvashattak interjút. Dr. Nagy Dezsőné dr. Sági Ilona elmondta: „El sem tudom mondani, mennyire meglepődtem, amikor a polgármesteri hivatalból telefonáltak, hogy a közgyűlés megszavazta számomra az elismerést. Megtudtam, hogy egy volt betegemnek a lánya terjesztett fel a díjra, és a telefonos lelkisegély-szolgálat munkatársait is megkérte, csatlakozzanak ők is a kezdeményezéséhez…

– Óriási elismerés ez nekem. 53 éve élek Miskolcon, 53 éve dolgozom a városban, miskolcinak tartom magam. De azt gondolom, van még legalább 100-150 ember rajtam kívül, aki megérdemelte volna ezt a címet. Nagyon örültem, a legnagyobb megtiszteltetésnek tartom, ami érhetett. Kaptam én már országos, miniszteri kitüntetést is, de az embernek sokkal nagyobb örömet okoz, ha saját környezete ismeri el a munkáját.”

Elérzékenyít

Jónyer István sportember pedig elmesélte lapunknak:

„Tarlós István hívott fel az örömhírrel. Azt nem tudom, hogy Budapest főpolgármestere honnan és kitől értesült a nagy megtiszteltetést jelentő elismerésemről. Később persze már mások is felhívtak, aztán természetesen megkaptam az erről szóló hivatalos levelet is. Az apró részletekkel nem vagyok tisztában, de ezek talán nem is lényegesek. A fontos az, hogy rám gondoltak, és ez életem végéig melegséggel önti el a szívemet. A szülővárosomtól kapott kitüntetés puszta tudata is elérzékenyít.”


Díszpolgárok 2002-től Miskolcon

2002 Dr. Mészáros István

2002 Polányi Imre

2003 Dr. Kardos Géza

2003 Dr. Kovács Ferenc

2004 Dr. Novák István

2005 Dr. Sallai Zsolt

2005 Dr. Török Pál

2006 Csapó János

2006 György István

2007 Dr. Besenyei Lajos

2007 Dr. Újszászy László

2008 Dr. Dobrik István

2008 Marton Éva

2009 Dr. Kiss János István

2009 Sír László

2010 Földvári Rudolf

2010 Dr. Patkó Gyula

2011 Biros Péter

2011 Bodonyi Csaba

2012 Gruber Rudolf (posztumusz)

2012 Dr. Várhegyi Zoltán

2013 Dr. Gálffy Imre

2013 Dr. Takács István

2014 Dr. Deák Gábor

2014 Herman Ottó (posztumusz)

2014 Dr. Kiss Ákos Levente


Díjak és kitüntetések Miskolc Város Ünnepén

Május 11-én ünnepeljük Miskolc Város Napját, ezen a napon hagyományosan az ünnepi közgyűlési ülésen adják át az önkormányzat által odaítélt kitüntetéseket. Íme a kitüntettek listája.

„Amíg az egészségem engedi, addig én szeretnék dolgozni, szeretem az embereket.” Interjú: Dr. Nagy Dezsőné dr. Sági Ilona ideggyógyásszal, Miskolc díszpolgárával.

Jónyer István a pingpong élő legendája, a hetvenes-nyolcvanas években páratlan sikereke­­t ért el. Interjú: Jónyer István többszörös világ- és Európa-bajnok asztaliteniszezővel, Miskolc díszpolgárával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában