„Én abban bízom, hogy ez a valóság, és fontos a válogatásunk”

Miskolc - Élő és fontos, a mindennapokat átszövő művészet bemutatására készül a miskolci triennálé. Interjú Madarász Györgyi kurátorral, a 2017-es Miskolci Grafikai Triennáléról.

Új lendületet kaphat a Miskolc helyét a hazai képzőművészeti életben a hatvanas évek eleje óta kijelölő grafikai biennálé (2008 óta triennálé). A május 6-án a Miskolci Galériában nyíló idei kiállítás jelentőségét a változás adhatja. Tárlatként nemcsak figyelembe veszi, de szándéka szerint be is mutatja a grafika határait tágító fejlődést, amit például a szabad és korszerű eszközhasználat, és a grafika használatának mindennapisága idézett elő a képzőművészeti gondolkodásban és gyakorlatban.

...és igen: a triennálénak magának is változnia kell..." Madarász györgyi

A triennálé azzal is felhívja a figyelmet erre a képzőművészeti ágra, hogy (a debreceni MODEM-mel közösen) életre hívta a grafika hónapját: összekötve a grafikával foglalkozó kiállító- és kutatóhelyek, műhelyek, galériák életét (erről bővebben itt).

Madarász Györgyi kurátorral beszélgettünk.

Lehetséges-e onnan folytatni, ahol 2014-ben abbahagyták? Mit kellett figyelembe venniük a 2017-es Miskolci Grafikai Triennálé szervezésénél?

Madarász Györgyi: Ami most történik, az 2014-ből következik. Az előző triennálé zárásakor szerveztünk egy szakmai napot, amire sokan eljöttek, a hazai grafika meghatározó személyiségei is. Az volt a jövőt illető felvetésünk: milyennek kellene lennie a triennálénak, mit kellene megmutassunk. Kiderült, hogy nem csak számunkra, szervezők számára kérdéses ez. Nyilvánvalóvá vált, hogy a grafika jelenével kapcsolatban általunk érzékelt problémák létezőek, csak eddig nem beszéltünk ezekről. Nem volt fóruma. A Képzőművészeti Egyetemen is szerveztünk erről szakmai beszélgetést. Azokat a szempontokat, amelyek ezeken a találkozásokon felmerültek, már beleépítettük a 2017-es triennálé pályázati kiírásába. Hogy miről van szó? Például a zsűrik korábban azt képviselték, hogy a grafika műfaji értelemben is egyértelműen meghatározott: papírra készül, nyomtatott, sokszorosítható, alá van írva és így tovább. Csak ezeket a szempontokat meghaladta az élet, és a hagyomány tisztelete miatt zseniális munkák maradhattak ki a válogatásból, ha nem feleltek meg ezeknek a műfaji szabályoknak. Ma már szinte lehetetlen is műfajokat tisztán meghatározni, annyira szerteágazó a grafika eszközhasználata. Mit kezdjünk magával a nyomódúccal? Lehet-e mű­alkotásként tekinteni rá? Mi a helyzet az egyedi alkotással, amelynek csak valamelyik elemében tartalmazza a sokszorosítást? Hogyan viszonyuljunk a teljesen elterjedt elektrografikához? Szóval, csupa olyasmibe ütköztünk, amivel sem a szakma, sem a szervező intézmény nem nagyon tudott mit kezdeni. És a zsűrinek sem voltak kapaszkodói a válogatáshoz egy meglehetősen átalakult képzőművészeti világban.

Vagyis, kapaszkodói voltak: a klasszikus műfaji kritériumok. De az ezekhez való ragaszkodás nem engedte, hogy a produkcióra, lényegében a megváltozó minőségre figyeljen a triennálé, és ezért kezdett érdektelenné válni?

Madarász Györgyi: Ezt érzem a legfontosabb lépésnek: az idei válogatásnál már abszolút nem ragaszkodtak ezekhez a klasszikus műfaji kritériumokhoz. Az idei triennálé a valóságot mutatja, mi még a grafika, itt és most.

Érthető ez úgy, hogy nemcsak követik a változást, de szakmai viták tisztázásában is szerepet vállaltak? Miért dolga ez egy kiállításnak?

Madarász Györgyi: 2014-re lényegében a Képzőművészeti Egyetem kiállításává avanzsáltunk, a bemutatott munkák kilencven százalékát az egyetemisták adták. A szakmának magának kevésbé tűnt fontosnak a kiállításunk. Mindenki azt érezte: igen, megcsináltuk, nem szakadt meg a folytonosság, volt triennálé, de ez mégiscsak: lejtmenet. Nem az, aminek lennie kellene. Kritikus és talán durvának is mondható kérdéseket tettünk fel: ha az oktatáson kívül ennyire nem foglalkozik senki a sokszorosított grafikával, akkor szükséges-e még a részünkről ez az egész? Mennyire érzi magáénak ezt a grafikus szakma? A triennálénak vállalnia kell, hogy nemcsak bemutatóhelye, de fóruma is lesz a grafikának. És igen: a triennálénak magának is változnia kell, megnyílnia a létező grafikai gyakorlatok felé. Lényegi döntésünk volt, hogy legyen meg a grafikai műhelyeket, az ezzel foglalkozó galériákat összekapcsoló grafika hónapja, ami idén áprilisban-májusban hívja fel a figyelmet a grafikára. Hogy ez: élő és fontos, a mindennapjainkat átszövő művészet. Országos a visszhangja.

Műfaji, határfeszegető helyzetén túl mi teszi a figyelemre érdemessé a grafikát? Fontos vagy nem fontos művészet ez ma?

Madarász Györgyi: Nem biztos, hogy van annál jobb válaszom, mint hogy a grafika kikerülhetetlen. Valahogyan mindennek ez az alapja. De a grafikával foglalkozóknak nincs olyan érdekérvényesítésük, hogy maga a műfaj észrevehető legyen.

Az, hogy lesz triennálé, van-e önmagában olyan erős állítás, amire oda kell figyelnie a művészeti világnak és közönségnek is: a grafika kikerülhetetlen. „Tessék! Itt van, ezt mutatjuk most.”

Madarász Györgyi: Erre május végén tudok majd válaszolni. Akik eljönnek ide, a kiállítók, a szakmai és az érdeklődő közönség mondja majd meg, hogy amit mutatunk, az a magyar grafikát tükrözi, vagy torz, tévképzet. Én abban bízom, hogy ez a valóság, és fontos a válogatásunk.

De mégis, hogyan készüljünk lélekben: fontos pillanata ez a kortárs művészetnek?

Madarász Györgyi: (nevet). Mindig úgy készüljünk.

Ne keltsünk hamis látszatot, de ha megújuló művészet megújuló tárlatáról beszélünk, nem lenne időszerű visszaállni az eredeti, 1961 óta létezett koncepcióra, a kétévenkénti szemlére?

Madarász Györgyi: Az említett beszélgetésekben felmerült, és mindenki szorgalmazta is a biennáléra való visszatérést. Ez – a pénzügyi és a humán kapacitásokat figyelembe véve – a rendező Miskolci Galéria döntése kellene legyen.

- Bujdos Attila -

Tudott róla?

A 2017-es Miskolci Grafikai Triennálé válogatózsűrijének tagjai voltak: Roskó Gábor, Gallusz Gyöngyi, Csontó Lajos, Stefanovits Péter, Szurcsik József képzőművészek.

A kiállításon május 6-tól megtekinthető művek listája itt olvasható.

-tól, -ig: triennálétörténelem

Az I. Miskolci Országos Grafikai Biennálé: Az I. Grafikai Biennálét Ritly Valéria művészettörténész rendezte, a 77 kiállító által beküldött anyag főleg Miskolcról és a régióból érkezett. A kiállítást 1961. október 22-én Nógrádi Sándor, az MSZMP KB tagja nyitotta meg a színház épületében. A Biennále nagydíjasa Hincz Gyula lett, Borsod-Abaúj-Zemplén megye tanácsának díját Kunt Ernő kapta, míg Miskolc város tanácsának díját a rendezvény kezdeményezője, Feledy Gyula nyerte el. További díjazottak Csohány Kálmán, Kondor Béla, Makrisz Zizi, Raszler Károly és Seres János voltak. A kiállítás november 19-én zárt.

Az első triennálé (a XXIV. biennálé lett volna): A kiállításokat 2008. június 7. és augusztus 31. között rendezték meg. A főrendező Dobrik István, a Miskolci Galéria igazgatója, rendezője Dévényi István volt. A triennálét Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora nyitotta meg. A három­évenkénti rendezés gondolata már évek óta érlelődött, és a megállapodás szerint a régió rendezvényei, az Egri Akvarell Biennále, a Miskolci Grafikai Biennále és a Salgótarjáni Rajzbiennále háromévenkénti rotációban triennálévá alakult át. A társrendezvények keretén belül bemutatkozott a Magyar Képzőművészeti Egyetem 100 éves grafikai tanszéke, a grafikusképzés műhelyeit bemutató sorozatban pedig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafikai tanszéke jelentkezett. Folytatódott az ez évi Operafesztivál („Bartók + szlávok 2008”) „A zene lelke – a lélek zenéje” című pályázatára beérkezett és minősített grafikák bemutatása is. A 2008. évi triennáléra soha nem tapasztalt számú grafikus jelentkezett: csaknem kétszáz művész több mint 380 lapot állított ki. A 2008-as nagydíjas Rácmolnár Sándor lett. A többi díjat Bezerédi Zsófia, Daradics Árpád, Dobó Bianka, Ferenczy Zsolt, Gallusz Gyöngyi, Germán Fatime, Hegedűs 2 László, Kéri Imre, Koroknai Zsolt, Kótai Tamás, Opris Cristian, Orosz István, Pásztor Gábor, Somorjai Kiss Tibor, Szőcs Géza és Vincze Ottó kapta. (Forrás: Wikipédia)