Helyi közélet

2017.02.19. 20:57

Margarita segítségre szorul: genetikai vizsgálat kellene

Miskolc - Margarita lábában, a kemoterápiás kezelés ellenére, újabb daganat jelent meg.

Miskolc - Margarita lábában, a kemoterápiás kezelés ellenére, újabb daganat jelent meg.

Nem jó hírekkel kereste fel szerkesztőségünket pénteken Pap Lajosné, Margarita támogatója. Margarita az a 10 éves kislány, akiről már többször írtunk. A kislánynak szeptemberben lábszárközéptől amputálni kellett a bal lábát lábszárszarkómája miatt. Azóta szinte folyamatosan kórházban van, hősiesen tűri a kemoterápiás kezeléseket. Ennek ellenére januárban újabb kétcentis daganatot fedeztek fel a térdcsontjában.

Pap Lajosné folyamatosan keresve a gyerek gyógyulását szolgáló lehetőségeket, ráakadt a fővárosban egy molekuláris genetikai központra.

– A központ vezetője azt mondta, szükség lenne egy genetikai vizsgálatra, ami azért fontos, mert ha kiderülne, hogy az 58 ismert hibás gén egyike okozza a kislánynál a szarkóma terjedését, akkor arra már van gyógyszer külföldön, amit a központ meg tud szerezni. Ha pedig ez megtörténne, azzal meg lehet akadályozni a daganat terjedését. A vizsgálatot minél hamarabb el kellene kezdeni a kislány gyógyulása érdekében, csakhogy ez 1 millió forintba kerül – vázolja a helyzetet Papp Lajosné. Kétségbeesve teszi hozzá: „versenyt futunk az idővel, hiszen a daganat annak ellenére kiújult a kislánynál, hogy folyamatosan kemoterápiás kezeléseket kap.”

Nehéz helyzetben

Margarita és édesanyja a betegségen kívül is nehéz helyzetben van. Az anya, amióta kislánya lábában felfedezték az első daganatot, nem tud dolgozni, az albérletükből is el kellett költözniük. A miskolci önkormányzat bérlakással segített nekik, bár Pap Lajosné, a kis család legfőbb támasza szeretné, ha valamiképpen egy kis lakást sikerülne számukra vásárolni. Szeptembertől sok támogatás érkezett, amiért mindannyian nagyon hálásak. Most azonban óriási segítség lenne nekik, ha valamelyik olvasónk vagy vállalat segíteni tudna 1 millió forinttal, hogy a genetikai vizsgálat minél hamarabb elkezdődhessen.

Margarita egyébként hősiesen tűri a szenvedéseket. A kemoterápia megviseli, de nem panaszkodik. Amikor jobban van, előveszi a tankönyveit és tanul, hogy ne maradjon le nagyon a tanulásban. Iskolájából, a Selyemréti Református Általános Iskolából folyamatosan elküldi neki osztályfőnöke, hogy az osztály éppen hol tart a tananyagban. Korábban Margarita azt mondta lapunknak, legnagyobb kívánsága az, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, és újra az osztálytársaival járhasson iskolába.

Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek anyagi lehetőségei megengedik, segítse Margarita mielőbbi gyógyulását!

Az édesanya, Buncsák Irén számlaszáma: K&H Bank 10402764-77535453-56551003, Pap Lajosné telefonszáma: 06-70/418-52-69.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában