Helyi közélet

2017.02.16. 15:37

A „szélsőségekben” is helytállt a katasztrófavédelem

Miskolc - Évet értékeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Miskolc - Évet értékeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Minden esztendő kezdetén hagyomány, hogy értékelő és feladatszabó tiszti értekezletet tartanak a Borsod-Abaúj–Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

A borsodiak igen hatékonyan látták el a feladataikat. Bartók Péter

Az értekezleten Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató, valamint Bartók Péter tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese értékelte a megyei igazgatóság 2016. évi munkáját.

Kevesebb kéménytüzet!

A megyei katasztrófavédelmi szerv vezetője – azon túl, hogy részletes betekintést nyújtott az igazgatóság múlt évi főbb feladataiba és elért eredményeibe – az idei főbb célkitűzéseket is ismertette a résztvevőkkel.

Bartók Péter tűzoltó ezredes egy elhivatott szervezetként jellemezte a megyei igazgatóságot, amely korszerű feltételek mellett, komplex szemléletű vezetéssel, jól összeszokott állománnyal szilárdan és hatékonyan látta el a katasztrófavédelem területi szintű feladatait. A gazdasági főigazgató-helyettes az eddigi elért eredmények megtartása mellett az önkéntesség további támogatását, a szén-monoxid-mérgezések és kéménytüzek számának csökkentését, valamint a szervezetre jellemző következetes és szakszerű hatósági munkavégzést, illetve az eddig tapasztalt átgondolt és fegyelmezett gazdálkodási tevékenységet szabta fő feladatul.

Kevesebb kültéri tűz

Elhangzott az is, hogy az elmúlt évben időjárási szélsőségek jellemezték a megyét, de a katasztrófavédelmi igazgatóság kollektívája ebben a helyzetben is úrrá tudott lenni a bajokon.

Mindezeken túl Lipták Attila a szabadtéri tüzek számának csökkenését tartotta nagy eredménynek.

Kevesebb volt az erdőtűz

Lipták Attila megyei katasztrófavédelmi igazgató szerdán sajtótájékoztatón is ismertette az igazgatóság tavalyi eredményeit. Elmondta többek között, hogy 2016-ban 3249 alkalommal riasztották a tűzoltókat, ami 410 esettel több, mint 2015-ben volt. A legszembetűnőbb csökkenés azonban az erdőtüzek számában volt tapasztalható. Ilyen jellegű tűz miatt tavaly csak 459 alkalommal avatkoztak be a tűzoltók. Ez a 2015-öshöz képest 734 esettel kevesebb. A műszaki mentések száma azonban 2140 volt, amely 408-cal több, mint 2015-ben volt. Ez annak tudható be, hogy emelkedett a balesetek száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában