Helyi közélet

2017.01.14. 18:26

Munkás év után és előtt Bükkzsércen

Bükkzsérc - Sok területen 2016-ban ismét előreléptek Bükkzsércen.

Bükkzsérc - Sok területen 2016-ban ismét előreléptek Bükkzsércen.

„Nem volt olyan lendületes, mint az előző évek, de nagyon sok munkával telt” – tekintett vissza a 2016-os évre Vasas Csaba, Bükkzsérc polgármestere.

Folytattuk a látványpince bővítését és szépítését is.

Vasas Csaba

A település vezetőjétől megtudtuk: „2016-ban a Bogácsi Hegyközséggel és Vasas Benedek közreműködésével közösen megcsináltuk a két pincesor közötti útszakasz víz­elvezetését, illetve sóderrel az út javítását. Gyümölcsfákat vásároltunk és ültettük a rendezvényparkba és a napközi otthon kertjébe. Kátyúzási munkát végeztünk az Ady Endre úton, járdafelújítást a Rákóczi úton és a »kis köz« közel 50 méteres szakaszának vízelvezetését is kibetonoztuk. Persze emellett egész évben folyamatosan végeztük a közterületek, buszmegállók, patakok, árkok, vízelvezetők tisztán tartását és az önkormányzat tulajdonában lévő külterületi utak karbantartását.”

Vasas Csaba hozzátette, a közmunkaprogram keretén belül – melyben 18 ember dolgozik – 3 fűkaszát, valamint a térkőgyártáshoz rázógépet is vásároltak.

– Azért voltak „látványos” beruházások is – folytatta a polgármester. – A sportpályánkon 200 fős lelátót építettünk, és folytattuk a látványpince bővítését és szépítését is. A megyei könyvtár segítségével közösen korszerűsítettük a községi könyvtárunkat, így egy modern épület várja az olvasókat. Ezenfelül tizenötmillió forintos állami támogatással felújították a református templomot, melyet decemberben ünnepi istentiszteleten „adtunk át.”

Tervek a 2017-es évre

– A Belügyminisztériumtól decemberben nyertük azt a pályázatot, amiből a hátralévő „káposztáskerti” parkolót megépítjük – tekintett előre Vasas Csaba. – Tervezzük Noszvaj, Bogács és Cserépfalu önkormányzataival közösen a „dóci út” felújítását, jelenleg a közút tulajdonában levő útszakaszok önkormányzati tulajdonba történő átvétele zajlik. Pályáztunk az óvoda és iskola energetikai korszerűsítésére, a főút csapadékvíz-elvezetésének megoldására, illetve az önkormányzat tetőszerkezetének, valamint a szolgálati lakás felújítására. Jelenleg ezen pályázataink elbírálását várjuk.

ÉM-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában