Generáció

Most, hogy már tudjuk, mennyire rosszul szerepeltek a magyar diákok az aktuális PISA-teszteken (nagyon rosszul), az okokat firtató kérdések mellé odakívánkoznak a következményekre vonatkozóak is. Bujdos Attila írása.

Engem például még az is érdekelne, kap-e valamilyen megkülönböztető nevet ez a mai iskolás korosztály. Generációs élmény-e a nemzetközi mezőnyben való helytállásra képtelenség. Nemzedéket formáló tényező-e, hogy éppen velük történik az aktuális oktatási reform, amelyben, egyéni képességeiktől függetlenül, így együtt csak ennyire futja. Ha igen, van-e, ami utat nyit számukra a világra, hogy valaha ugyanúgy értsék, mint kortársaik, a sikeresebb országokban, a teljesítménylisták élén. És közülük ne csak azok kapjanak esélyt, akik jó helyre születtek, ahol a tudás értékének felismerése mellé van miből megfizetni a tudás árát is.

Mi lehet ebből a generációból? Mik a távlataik? Valaha még behozható-e a hátrány?

Olyasmi ez, hogy látni kellene az igyekezetet, a belátás akarását, a felelősség felismerését és vállalását: a kísérlet, ami zajlik, a jelenbe nyúl bele, de a jövőt írja. Vagy: írja át.

Ez még viszont a magyarázatok ideje. Egyfelől, hogy az oktatási kormányzat, saját bevallása szerint, a korrekció útját járja. Másfelől, amit a szakma mond: az eredmény katasztrofális. És hiába jelzik évek óta: rossz az irány. Egyrészt, hogy az egésznek az az értelme: egyenlő esélyeket garantáljon a rendszer, mindenhol az országban egyformán legyen hozzáférhető a korszerű tudás. Másrészt, hogy erre a rendszer képtelen: az iskola nem tudja csökkenteni a különbségeket, már a születéskor látni, ki milyen úton jár majd az életben. „Föld­úton vagy a sztrádán.”

Nem jó ma iskolába járni – összegzi az oktatáskutató. A gyerekek motiválatlanok, nem látják az egésznek az értelmét, nem tudják használni, amit megtanulnak. A tanároknak pedig nincs lehetőségük személyre szabottan foglalkozni a diákjaikkal. Miközben ez lenne az egyetlen értelmes változás.

Talán. Ki tudja.

Egy ilyen bátor lépéshez jó lenne tudni, valóban a legjobbakat hozná-e elő a szabadság a rendszer összes szereplőjéből. Tényleg látszódna-e minden gyerek saját értéke, azt és úgy vennék-e belőle észre, amire az életét alapozhatja. Szívesen lennék derűlátó: jó arra gondolni, hogy ez működne. És nehéz elképzelni, ha egyszer a jelen annyira másról szól.

Bujdos Attila