Helyi közélet

2016.08.15. 09:49

Erdőbényei lány lett a fürdő szépe Bogácson

Bogács - Kétszáz strandoló szavazata alapján a tizenhét éves erdőbényei lány, Miskolczi Ágnes lett idén Bogácson a Thermálfürdő Szépe verseny győztese. Ezúttal tíz lány jelentkezett a versenyre, közülük kellett kiválasztaniuk a legszebbet a fürdővendégeknek.

Bogács - Kétszáz strandoló szavazata alapján a tizenhét éves erdőbényei lány, Miskolczi Ágnes lett idén Bogácson a Thermálfürdő Szépe verseny győztese. Ezúttal tíz lány jelentkezett a versenyre, közülük kellett kiválasztaniuk a legszebbet a fürdővendégeknek.

– Nagyon meglepődtem, amikor a nevemet hallottam, ez látszott is rajtam. Arra gondoltam, hogy dobogón végzek, de erre nem számítottam. Nagyon örülök, hogy én nyertem, a többiek is szépek voltak – mondta a koronázás után Miskolczi Ágnes.

Az érettségi előtt álló lány novemberben lesz tizennyolc éves, s mint megtudtuk, nagyon szeret túrázni, úszni és röplabdázni is. Az utóbbi három évben többször járt Bogácson, s amikor most értesült a versenyről, gondolt rá, hogy nevez, de végül keresztapja biztatása is kellett ahhoz, hogy jelentkezzen. Ez volt az első szépségverseny, amelyen indult.

Ágnes első udvarhölgye Ölschläger Kitti, a második udvarhölgye pedig Antal Enikő. Különdíjasok: Dalgi Beltran (legmesszebbről érkező induló, Kolumbia), Hultai Lilla (a tavalyi királynő kedvence), Miskolczi Anita (legsportosabb; legszebb mosolyú), Iglai alexandra (legizgalmasabb bikini).

Az idei Bogácsi Fürdőfesztiválon voltak gyerekprogramok, a férfiaknak sörivó verseny, fellépett Dombóvári István és a Lord Zenekar is.

T. B.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában