Operafesztiváli plusz…avagy fesztiválhangulat a belvárosban

Miskolc - A Bartók Plusz 2016 Operafesztivál nyitását követő nap sétáltunk egyet a belvárosban, itt-ott meg-megállva.

Mint tapasztaltuk, sokan mások is ezt tették, már aki nem éppen a Bartók-maratonra készülődött a Jégcsarnokba.

Sajnos elutazunk, de a Carment nagyon várjuk az idén." Soltész Rudolf

Elsőként három fiatal produkciója állít meg bennünket a színház előtt. Egy rasztás fiatalember leginkább sütőeszközre emlékeztető hangszeres zenéjére egy fiú és egy lány táncol a díszköveken. A járókelők közül többen megállnak, a villamos is lelassít. Amint a szerelmi táncnak vége, lekuporodnak a járdán. Kiderül, mindhárman budapestiek. Előző nap kérték fel őket az itteni fellépésre. Őszintén szólva nemigen tudják, mi az apropó, de aztán lelesik egy közeli plakátról, hogy ez itt kérem nem más, mint a Bartók Plusz Operafesztivál. Ők a Grecsó Krisztián-féle improvizációs táncszínház jegyében adják elő produkciójukat, mindig mást: Temesvári Zsófi és Ruzsom Mátyás táncosok, valamint Nagy János.

Mi ez a hang?

Egy férfi a kisfiával megszakítja a beszélgetésünket, érdekli őket a különös hangszer, amelynek neve: a hang. (A német hang, azaz ‚kéz’ szóból ered, nincs köze a magyar hang szóhoz.) János elmondja a legfontosabb tudnivalókat, az apuka megköszöni, s gratulál a produkcióhoz. Mi hasonlóképpen, s tovább korzózunk az árusok között.

Szandál és ruha

Muráti Kamillo sarui, szandáljai nem csak bennünket állítanak meg.

– Minden évben számítunk rá, hogy a fesztiválon újabb lábbelit vásárolhatunk. Bár még a régiek is megvannak – mondja Fehér Béláné, aki családjával, barátaival utazott Miskolcra, ezúttal főképp emiatt. Pályáznak még az idei „mindenki operájára”, valamint Horgas Eszter produkciójára. A kiegészítő programokat nagyon gazdagnak tartják idén. Megjegyzik, kár, hogy most sincs „vacsora fehérben”, kedves színfoltnak tartották, mindig részt vettek rajta.

Fehér öltözetet akár Buki Ferencné viseletkészítő sátrából is összeválogathatnánk.

– Én az operafesztivál első évétől mindig itt vagyok. Mondhatni, azokból élek, akiket itt a tizenkét év alatt megismertem. Úgy tűnik, mintha régen az utcán több helyen zenéltek volna, s nagyobb is lett volna a forgalom. Én az enyémre nem panaszkodhatom.

Az Erzsébet térre fúvós térzene csalogat. Főleg idősek hallgatják, nem kevesen, arcukon mosollyal. Egy hetvenen túli házaspár bevallja, még soha nem vettek jegyet operára, de örülnek a kiegészítő programoknak. Hogy mit választanak, attól is függ, van-e éppen kedvük kimozdulni, s hogy milyen az idő. Egy másik házaspár pedig visszakérdez, amikor firtatjuk, elégedettek-e az idei külső programmal: nem emlékszünk, hogy régen a téren alig lehetett elférni?! Most meg!

Carmenre várva

Ismerősre lelünk: Soltész Rudolf a kislányával, Boglárkával élvezi a zenét.

– Tavaly majdnem minden programon részt vettünk. Sajnos a jövő héten elutazunk, de addig is kiélvezzük, amit lehet. A Bartók-maraton jó ötlet, de időben is sok, s talán túl tömény is. De a Carment várjuk! – teszi hozzá.

Szalóczi Katalin