Helyi közélet

2016.03.10. 18:51

Régiposta utcai parkolóház Miskolcon - Bent sem jobb az állapot, mint kint

Miskolc - A parkolóház sem vonzó az autósok számára, arra panaszkodnak, hogy hajléktalanok állják el az útjukat.

Miskolc - A parkolóház sem vonzó az autósok számára, arra panaszkodnak, hogy hajléktalanok állják el az útjukat.

Felháborító, gyomorforgató, visszataszító – ilyen jelzőkkel illetik az autósok a Bazártömbben található parkolóházat. Egyre több levelet kapunk, amiben a belvárosi parkolást kritizálják olvasóink. A külső parkoló állapotáról már többször írtunk, de ezúttal a parkolóházzal szemben fogalmazták meg észrevételeiket a panaszosok. Leginkább azt kifogásolják, hogy az épület belváros felőli kijáratánál hajléktalanok tanyáznak. Egyikük így fogalmazott: „A hajléktalanok szállóként használják a parkolóházat, szemetelnek benne, kifelé jövet a gyermekem szeme láttára vizelt egyikük a kijáratnál. Kéregetnek, zaklatják az autósokat”. Egy másik levélíró is hasonlókról számolt be, szerinte a hajléktalanok elállják az utat, és véleménye szerint kifejezetten visszataszító a be- és kijárás.

„Jelen állapotában ez a korábban rendszeresen karbantartott és nem túl régi épület a belváros szégyene” – jelentette ki egyik olvasónk.

Rendszeresen járőröznek

Ezekre a problémákra már lapunk is felhívta a szolgáltató figyelmét. Igaz, akkor mi azt próbáltuk kideríteni, normális-e, hogy a város közepén, a parkolóban rendezkedtek be a hajléktalanok. Akkor a rendészet intézkedett. Ennek hatására úgy tűnik, már nem a külső területen, hanem a parkolóházban keresnek menedéket, de lehet, ezt a téli hideg is indokolta.

Most újra érdeklődtünk a rendészetnél, ahol a konkrét esetre Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet Közterület-felügyeleti és Rendészeti vezetője annyit mondott: a jelzett területen is rendszeresen járőröznek a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai. Szerinte tetten ért szabálysértés, például szemetelés vagy közterületi italfogyasztás esetén azonnal intézkednek, figyelmeztetés, helyszíni bírság vagy szabálysértési feljelentést alkalmaznak. „Amennyiben szabálysértést nem, de hajléktalan személyek közterületi tartózkodását tapasztalják, a téli hónapokban a helyszínről értesítik és ott megvárják a támogató szolgálatokat a gondozásba vétel céljából” – tette hozzá.

Miskolcon egyébként két jogszabály is tiltja az életvitelszerű közterületi tartózkodást: az egyik a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló, a másik a közterületek rendjéről szóló rendelet.

Azt érdemes megjegyezni, hogy hiába továbbítottuk az olvasói észrevételt a rendészet felé, a hajléktalanokkal továbbra is találkozhatunk a parkolóház bejáratánál.

- N. Szántó Rita -


Vásárlóriasztó a helyzet?

A kültéri parkolók állapotát a főutcai kereskedők is kritizálták. Úgy vélik, ez is egyik oka annak, hogy a vásárlók inkább elkerülik a főutcát, hiszen míg a bevásárlóközpontokban kulturált körülmények közt parkolhatnak, addig a város központjában sártenger, kátyúk, sok esetben szeméthegyek „színesítik” a területet.


Már megint a parkolás: „Emberi vizelettől ázik a bejárat”

Miskolc - Újabb panasz egy miskolci parkolóra, ezúttal a Régiposta utcai állapotát kifogásolták.

Küldjön hírt - Hajléktalanszálló Miskolc belvárosában

Miskolc - "Kedden délután készítettem a mellékelt fotókat a Bazártömbnél található állapotokról, felháborító, gyomorforgató ami ott van" - írja miskolci Olvasónk.

Hulladékudvar a főutca mögött? Ez így rendben van a város közepén?

Miskolc - Szemétkupac, kátyú, sár – leginkább ez jellemzi a parkolót Miskolc belvárosában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában