Az élet győzelme

Istennek mindenkire gondja van, nemcsak azokkal törődik, akik hisznek benne, akik imádkoznak hozzá, hanem mindenkit meghív az örök életre, függetlenül vallásától, nemétől, nyelvétől, bőrszínétől. Csak egyetlen feltétel van, el kell fogadni a meghívást és új életet kell kezdeni. Ez örömre gyújtja az ember szívét. Dr. Ternyák Csaba írása.

Ezt az örömet fejezte ki Ferenc pápa 2013-ban, röviddel megválasztása után, amikor az irgalom nyelvén szólt első húsvéti üzenetében: „Jézus feltámadt, van remény a számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom! Mindig győz Isten irgalmassága!”.

Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása együtt alkotják a húsvéti eseményt. Ez a hit központi magja.

Szent Ireneus püspök, a második keresztény század egyik legnagyobb teológusa írta: „Isten nem azért teremtett, mert szüksége volt az emberre, hanem azért, hogy legyen valaki, akit elhalmozhat jótéteményeivel”. Isten tehát azért alkotott minket, hogy boldogítson bennünket világosságának fénye által. Istennek ez az egyetemes szeretete kiárad az emberiségre és az egész teremtett világra.

Valóban, nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk őrá. A bűn annyira behálózza az emberiség életét, hogy magunktól nem tudunk szabadulni tőle. Isten azonban segítségünkre siet. Hasonlóan, mint a tékozló fiúról szóló példabeszédben, aki még apja életében kikérte az örökségét. Majd amikor mindent eltékozolt, hazatért.

Apja annyira várta fia visszatérését, hogy már akkor meglátta, amikor még messze volt. Mintha állandóan a távoli tájat fürkészte volna, hogy mikor bukkan fel a fia… Az irgalmas Isten is így várja vissza tékozló gyermekeit.

„Az irgalomban gazdag Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat” (Ef 2,4). Isten tehát Szent Pál szerint nem egyszerűen irgalmas, hanem gazdag az irgalomban, és ez a gazdagsága azt jelenti, hogy nem takarékoskodik, nem méricskél vagy fukarkodik irgalmával, hanem bőkezűen árasztja ránk.

A teremtésben az Atya azáltal mutatta meg végtelen szeretetét, hogy életet adott nekünk, Fiának szenvedésében és a halálában még a teremtésnél is erősebb bizonyítékot tárt elénk: meghalt értünk. Ilyen nagy Isten irgalmas szeretete! Világos, hogy Jézus saját magáról is szólt, amikor így tanította követőit: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

Isten nemcsak meghal értünk, nem csupán megbocsát, nemcsak elengedi a bűneinkért járó büntetést, hanem még ennél is tovább megy: a holtak feltámadása által örök életében részesít, gyermekeivé fogad minket. A húsvéti esemény csúcspontja ezért nem nagypénteken, hanem húsvétvasárnap hajnalban van, amikor a Jézus sírjához látogató asszonyok meghozzák a feltámadás örömhírét.

Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása együtt alkotják a húsvéti eseményt. Ez a hit központi magja. Aki ezt nem fogadja el, az nem lehet keresztény. Szent Pál szerint „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1Kor 15,14).

Ha viszont feltámadt, akkor van feltámadás és akkor Krisztussal együtt mi is feltámadunk, ezért keressük azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján (vö. Kol 3,1). Akkor nem élhetünk úgy, mintha nem lenne örök élet, mintha tetteinknek nem lenne következménye.

Az Egyház Krisztus Szentlelkének erejében ezért vállalja fel nemzedékről nemzedékre, hogy az emberiség lelkiismerete legyen és folytassa az ő művét, a világ megszentelését. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a feltámadás „nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem minden jóakaratú emberre is, kiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem.

Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz”.

- Dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke -