Helyi közélet

2016.03.19. 10:59

A civilek bíznak a Miskolc-Hejőcsabai cementgyár másodfokú ítéletében

Miskolc - Miskolc szállóporterhelése a cementgyár működése nélkül is magas, hangzott el a fórumon.

Miskolc - Miskolc szállóporterhelése a cementgyár működése nélkül is magas, hangzott el a fórumon.

„Mert még nem dőlt el semmi!” Ezzel a címmel rendezett környezetvédelmi tájékoztatót és fórumot pénteken Görömbölyön a CementgyárStop Civil Munkacsoport. Tavaly április óta működik a csoport, jelezte F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület alelnöke.

– Azóta sok mindent tettünk, bár a közvélemény folyamatosan arról kap tájékoztatást, hogy minden sínen megy a cementgyár újraindításával kapcsolatban. Pedig több egyesület és civil szervezet is fellebbezett első, majd másodfokon is a HCM 1890 Kft. egységes környezeti használati engedélye ellen – jelezte az alelnök.

Hangsúlyozta: Miskolc szállóporterhelése a jelen állapotban a cementgyár működése nélkül is meghaladja azokat a határértékeket, amelyek egy új üzem engedélyezéséhez lehetőséget adnának. Tehát a hatóságnak el kellene utasítania egy ilyen mértékű légterheléssel járó tevékenység beindítását.

„Most másodfokon bízunk benne, hogy meghallgatásra találnak az érveink, hiszen Steiner Ferenc levegőtisztaság-védelmi szakértő bár kijelentette, hogy a vállalat határértékei tulajdonképpen sokkal kedvezőbbek az egészségügyi határértéknél, de azt is hozzátette, ehhez semmilyen garanciát nem szolgáltat a technológia ismertetése” – vázolta F. Nagy Zsuzsanna.

- ÉM-HE -


HCM: Megtekinthető az engedély

Miskolc - Kiadta a környezethasználati engedélyt a környezetvédelmi főosztály a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft. által a cég Miskolc-Hejőcsabai telephelyén tervezett cementgyártási, illetve hulladékgazdálkodási tevékenységre.

A levegőt és a nyugalmat is féltik

Miskolc - Két egyesület is fellebbezett a HCM 1890 Kft. Egységes Környezethasználati Engedélye ellen.

HCM: újabb lépés a gyár indításához

Miskolc - A bíróság törölte a Lafarge­Holcim cementkonszern bányászati jogát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában