Helyi közélet

2015.10.21. 16:29

Mintegy 130 térségi diák mutatta meg tudását Hernádszentandráson

Hernádszentandrás - Kiemelkedően nívós zsűri segítette az abaúji település országosan is elismert tehetség­kutató munkáját.

Hernádszentandrás - Kiemelkedően nívós zsűri segítette az abaúji település országosan is elismert tehetség­kutató munkáját.

Hernádszentandrás Község Önkormányzata és az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány kilencedik alkalommal rendezte meg a Hernád-völgyi Tehetségkutató Fesztivált október 16–17-én. A két nap alatt mintegy 130 térségi diák mutatta meg magát néptánc és a mesemondás kategóriákban.

A zsűri

Az előző évekhez hasonlóan ismét kiemelkedően nívós zsűri segítette az abaúji település országosan is elismert tehetségkutató munkáját. Az első nap Novák Péter színész-műsorvezető, Csonka Zsuzsa operaénekes, Várkonyi Zoltán balettművész, Marschalkó Edit művészeti menedzser, a második napon Ilyés Szabó Anna székelyföldi mesemondó, Seres Ildikó színművész, Kégl Ildikó újságíró, Vaszilyné Veres Hajnalka középiskolai tanár volt Hernádszentandrás vendége.

A produkciókat követően a mese birodalmába kalauzolta el a jelenlévőket Ilyés Szabó Anna székelyföldi mesemondó, majd Pósa bácsi meséivel érkezett a Kalamajka Bábszínház.

Az eredményhirdetés alkalmával a helyezéseken túl különdíjakat is átadott a zsűri, továbbá számos meghívás is elhangzott, melyek új lehetőségeket és élményeket nyújthatnak a diákok és felkészítő tanáraik számára.

Ez alkalommal adták át a Hernádszentandrás Díjat is, melyet minden évben egy 18 év alatti helyi fiatal kaphat meg a mások számára is példaként állítható, kiemelkedő közösségi tevékenységéért: a 2015. évi díjazott Batyi Alexandra volt.

ÉM


IX. Hernád-völgyi Tehetségkutató Fesztivál díjazottjai

Néptánc

I. korosztály: 1. Erdősi Bendegúz – Szondi Zsuzsanna (Encs, Szent László Ált. Isk.), 2. Keller Bortnyik Lujza – Lengyel Lóránt (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Butykai Jenei Áron – Orosz Emma (Encs, Szent László Ált. Isk.).Különdíj: Szántó Bella Bianka (Encs, Szent László Ált. Isk.).II. korosztály: 1. Bugóczi Balázs – Pelles Réka (Encs, Szent László Ált. Isk.), 2. Polgári Trisztán – Novák Írisz (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Maier Cseperke – Galambvári Sára (Abaújszántó, Ilosvai S. P. Ált. Isk.). Különdíj: Polgári Trisztán – Bugóczi Balázs (Encs, Szent László Ált. Isk.).III. korosztály: 1. Juhász Bence (Abaújszántó, Ilosvai S. P. Ált. Isk.), 2. Polgár Sándor Bendegúz (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Kiss Henrietta – Nyitrai Bence (Encs, Szent László Ált. Isk.). Különdíj: Nyitrai Dávid – Kovács Panna (Encs, Szent László Ált. Isk.).

IV. korosztály: 1. B. Tóth Szebasztián – Polgári Léda (Encs, Szent László Ált. Isk.), 2. Hidi Boldizsár – Valovics Katalin (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Cservák Zalán Gábor – Takács Anett (Encs, Szent László Ált. Isk.). Különdíj: Nyitrai Bence (Encs, Szent László Ált. Isk.).


Mesemondás

I. korosztály: 1. Dudás Flóra (Encs, Szent László Ált. Isk.), 2. Butykai-Jenei Áron (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Csanya Lilien (Forró, Gárdonyi Géza Ált. Isk.). Különdíj: Üveges Réka (Encs, Szent László Ált. Isk.) és Cservák Regina Réka (Encs, Szent László Ált. Isk.).

II. korosztály: 1. Gyurcsó Levente (Encs, Zrínyi Ilona Ált. Isk.), 2. Tyukodi Zóra (Ináncs, Arany János Ált. Isk.), 3. Horváth Jázmin Napsugár (Halmaj, Gárdonyi Géza Ált. Isk.). Különdíj: Galambvári Sára (Encs, Szent László Ált. Isk.).

III. korosztály: 1. Hrabovszki Adél (Encs, Szent László Ált. Isk.), 2. Takács Boglárka (Encs, Szent László Ált. Isk.), 3. Németh Réka (Encs, Szent László Ált. Isk.). Különdíj: Kiss Henrietta (Encs, Szent László Ált. Isk.).

IV. korosztály

1. Hidi Boldizsár (Encs, Szent László Ált. Isk.).


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában