2014.12.06. 17:01
Ózdon is áthaladt a huszárok emlékportyája
Ózd - Száz évvel ezelőtt a magyar huszárok Lengyelországban állították meg az előre törő orosz hadsereget.
Ózd - Száz évvel ezelőtt a magyar huszárok Lengyelországban állították meg az előre törő orosz hadsereget.Várpalotáról indultak, és egészen Lengyelországig tart az útjuk azoknak a huszároknak, akik ezzel a portyával kívánnak megemlékezni az első világháborúban vívott limanovai csata százéves évfordulójáról. Az emlékút során naponta átlagban ötven kilométert tesznek meg lóháton, de egy háromfős logisztikai részleg is elkíséri őket a hosszú út során. A karaván eddig hazánkban haladt, az Ózd-hódoscsépányi táborozás másnapján pedig a Felvidék felé fordultak.
- Ezzel a portyával kívánjuk megidézni az akkori huszárok, hadra kelt katonák életmódját - fogalmazott Ádám Barnabás, ezredes, végrehajtó parancsnok. - Végigjárjuk azt a hadiutat, amit évszázadokon keresztül használtak a magyar katonák, többek között a világháborúk idején is. Magunkkal visszük a hősök koszorúját, amire a települések egyenként kötik föl a saját szalagjukat, ezt pedig majd Limanovában elhelyezzük a hősi emlékműnél. Most már nem nagyon lehet látni, hogy koszorút, vagy szalagcsokrot szállítunk, mert rengeteg önkormányzat gondolta úgy, hogy csatlakozik a kezdeményezésünkhöz.
Vasárnapra odaérnek
Az emléktúra december 14-ig tart, ekkor déli 12 órakor koszorúzzák meg a csatában elesettek számára készített emlékművet Limanovában. Addig azonban még hosszú út áll a magyar huszárok előtt, akik között egy ózdi fiatalember is található.
- Meghívásos alapon érkeztem a többiek közé, Csepin Péter, a hagyományőrzők vezetője kért föl, hogy csatlakozzak hozzájuk, én pedig örömmel tettem a hívásnak eleget - árulta el Varga Balázs, közhuszár. - Szerencsére mindenki mögött van már tapasztalat, felkészülten vágtunk neki az útnak, és a lovak is jó állapotban vannak. Nagyon örülök, hogy Ózdon egy remek hangulatú estét zártunk, majd az államhatárt átlépve Szlovákián keresztül folytatjuk a túránkat. A közutakat igyekszünk a lehető legtöbb esetben kerülni, így próbájuk meg kímélni a lovakat. Előzetesen 530 kilométeresre volt tervezve a portya, ám elképzelhető, hogy végül a 600-at is elérjük majd.
Az Ózdon megpihent huszárokat Janiczak Dávid, polgármester is köszöntötte, mint mondta: hatalmas megtiszteltetés számára, hogy olyan emberekkel találkozhatott, akik ennyire elkötelezettek a hazájuk iránt. A másnapi indulás előtt a Városközponti Nagyparkolóban az ózdi szalagot is felkötötték, majd az esős, szomorkás időjárás ellenére tovább indult a karaván.
Hős magyar huszárok
Az 1914. november 28. és december 18. között zajlott csatában a Monarchia haderői megállították az orosz hadigépezetet, melynek célja volt Magyarországon és Galícián keresztül előre törni. A csatában döntő szerepet játszott a magyar huszárok hősies helytállása, akik ezzel megvédték a hazájukat az orosz hadsereggel szemben, akik ezután harminc évig nem is léptek az ország területére.
ÉM-ME