Helyi közélet

2014.01.14. 11:55

Fórumszilánkok: mindenkire sor kerül?

Miskolc - "Pöcsfejű angolok helyett ki fog dolgozni?! Lusták, mint a dög!".

Miskolc - "Pöcsfejű angolok helyett ki fog dolgozni?! Lusták, mint a dög!".És ez csak egy markáns vélemény a különböző fórumokon annak kapcsán, hogy a brit kormány sorra jelenti be a külföldi EU-munkavállalókra vonatkozó szigorítási terveket, amelyek közül több az év első napján életbe is lépett. A uniós országokból érkezők például nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában immár nem igényelhetnek álláskeresőknek járó szociális juttatásokat, és a három hónap leteltével is legfeljebb hat hónapig kérhetnek ilyen jellegű támogatást.

"Egyszer pont Siófokon beszélgettem egy brittel, hogy most ez hogy van. Azt mondta, hogy a munkavállalókra igenis szükség van. A probléma az, hogy legtöbbjük wc-t pucolni vannak ott, a másik gond, hogy angolul sem tudnak rendesen és persze trógerek." - írja egy másik hozzászóló.

"A WC-pucolással semmi baj nincs, mert az elején örülsz, ha melót kapsz és nem döglesz éhen! A baj azokkal van, akik nem melóznak, hanem segélyeken élnek!

A legtöbb britnek három dolog jut eszébe Romániáról: a szegénység, Ceausescu és a vámpírok." - fogalmaz egy másik kommentben egy Londonban élő srác. A válasz: "Igen, mert nem drogozni kéne a suliban, hanem tanulni..."

"Segélyvadászok"?

Egy másik, a szigetországban élő honfitársunk szerint "végre rájöttek (mármint az állam - a szerk.), hogy ez így nem mehet tovább. Abszolút jogosnak tartom, hogy aki nem beszéli a nyelvet az ne jöjjön ki, csak hogy aztán a támogatásokon tengődjön el. Nagyon sokan azt hiszik, hogy ez a külföldiek elleni uszítás egyik jele, de nem erről van szó. Nagyon sok olyannal találkoztam én is, aki fel volt háborodva valami miatt, mert nem értett egy kukkot sem abból, amit mondtak neki, és aztán kiderült, hogy teljesen másról van szó. Jogosnak tartom ezeket a lépéseket." Mindez annak kapcsán kavart további viharokat, hogy aki nem beszél angolul, az nem jogosult támogatásokra.Ugyanis ezentúl aki bármilyen támogatást szeretne igénybe venni az angol államtól, annak egy 100 kérdéses angol tesztet kell kitöltenie. Az angolok ezzel akarja kiszűrni azokat a bevándorlókat, akik nyelvtudása nem elégséges a munkavállaláshoz.

"Aki úgy gondolkozik, hogy nyelvtudás nélkül csak "segélyvadászok" lehetnek az emberek, az szerintem tévedésben van, vagy csak úgy gondolkozik, mint az átlag magyar, aki már fenn van a "buszon". Lehet, hogy vannak olyan emberek, akik nyelvtudás nélkül is rákényszerülnek az itteni munkára, dolgoznak, vagy dolgoznának is szívesen. Nem biztos, hogy az adott ember hibája, ha nem tud otthon élni. Egy kicsit az összes "nyugati" ország benne van abban, hogy az úgymond elmaradott országok szülöttei megpróbálnak boldogulni, segíteni az otthon maradott családnak! Ezeket gondoljátok végig, mielőtt állást foglaltok a témában." - így egy újabb hozzászólás.

Ne legyen kifogás

Egy újabb vélemény: "Azzal semmi gond nincs, ha valaki, azért jön ki, mert tisztességes munkával szeretne jobb körülményeket, életszínvonalat biztosítani magának, illetve családjának. Az angoloknak nem ezekkel van bajuk. Azzal van a gond, aki fogja magát, megérkezik és esze ágában sincs dolgozni, hanem abban jár, hogy mihamarabb gyártsa a gyerekeket, hogy minél nagyobb támogatást kapjon a brit kormánytól, mert az ugye "neki jár"... Ez nem azt jelenti, hogy aki nem beszeli a nyelvet, az nem lehet tisztességes, becsületes munkásember. (...)

És végül még egy érdekes vélemény mindezek kapcsán: "nekünk ne legyen az kifogás, hogy a pakisztáni, vagy a hottentottai sem beszéli a nyelvet 20 év utan sem... Az legyen a saját büszkesége, illetve szégyene. Viszont ha jól értelmeztem ezt a határozatot, akkor ez nem csak azokra érvényes, akik most erkeznek az országba, hanem mindenkire, aki ezután támogatást igényel, és nem angol állampolgár. Tehát sor kerül azokra is, akik így élnek hosszú évek óta..."

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában