2013.11.06. 08:10
Garázdasággal vádolják a miskolci sztárügyvédet
Miskolc - A vád szerint combon rúgta a csípőprotézises szomszédját. Az ügyvéd tagad.
Miskolc - A vád szerint combon rúgta a csípőprotézises szomszédját. Az ügyvéd tagad.
Összeveszett egy ismert miskolci ügyvéd, és egy, az irodája szomszédságában lakó idős férfi tavaly nyáron egy parkolóhelyen. A szópárbaj a bíróságon folytatódott, mert az idős férfi feljelentette az ügyvédet, mondván: a vita hevében belerúgott a combjába. A férfi magánvádja alapján könnyű testi sértés miatt indult eljárás az ügyvéd ellen, ám időközben meghalt a sértett, így azt az eljárást meg kellett szüntetni.
Az ügyészség azonban az elhalt sértett helyébe lépve, garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolta meg a jogászt. Az ügy tárgyalása kedden délután kezdődött a Miskolci Járásbíróságon, ahol a vádirat ismertetése után az ügyvédet, mint vádlottat hallgatta meg a bíróság.
A férfi elmondta: a sértett és közte már irodája megnyitása óta feszült volt a viszony. A társasházban mindenki tartott az idős férfitől, aki – az ügyvéd szerint – gyakran azzal nyomatékosította mondanivalóját, hogy hangsúlyozta: korábban vezető beosztású rendőr volt. Azon a tavaly nyári szombat délutánon az ügyvéd irodájában dolgozott, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki hosszan nyomja az udvaron autója kürtjét. Az idős férfi érkezett haza, de az ügyvéd – és a saját második – kocsijától nem tudott beállni kedvenc parkolóhelyére.
Az ügyvéd lement az udvarra, ahol az idős férfival kölcsönösen sértegetni kezdték egymást. A vádlott már éppen távozott volna, amikor meghallotta, hogy a kocsiban ülő idős férfi az anyját szidja.
Ekkor visszalépett, feltépte a kocsiajtót, és megfenyegette az öregurat.
Nem rúgtam combon – állította az ügyvéd
Az ügyvéd tagadja az ellene felhozott vádat. A Miskolci Járásbíróság előtt kedden tett tanúvallomásában elmondta: miután a vita hevében az idős férfi az anyját szidta, valóban feltépte a férfi kocsijának ajtaját, és azt mondta, ha még egyszer a szájára veszi az édesanyja nevét, szétrúgja a fejét, sőt még egy rúgó mozdulatot is tett az irányába, de nem találta el az idős embert, aki ezt követően kiszállt a kocsiból, úgy veszekedett vele – tehát akkor még nem fájlalta a lábát.
Ezt látszik alátámasztani az eset kapcsán intézkedő két rendőr bíróság előtt tett tanúvallomása is, amiből kiderült: a sértett ruháján, nadrágján nem láttak cipőnyomot, port. A rendőröket az idős férfi értesítette, de akkor sem azért, mert őt megrúgták, hanem mert nem tudott parkolni.
ÉM-SZP