Helyi közélet

2013.09.30. 21:43

Tartozó társasházak kíméljenek!

Borsod-Abaúj-Zemplén - Szinte lehetetlen eladni a lakást ott, ahol nem fizetik a közös költséget.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Szinte lehetetlen eladni a lakást ott, ahol nem fizetik a közös költséget.A mai lakásvásárlók sokkal körültekintőbbek, mint évekkel ezelőtt. Nem csak azt kell tudniuk ugyanis, hogy az eladónak van-e valamilyen tartózása, hanem azt is, hogy a társasház hogy áll anyagilag. Országos jelenségről van szó, de a tapasztalatok szerint Miskolcon szinte minden társasházban lakik olyan tulajdonos, aki nem fizeti a közös költséget. Ez aztán az egyébként is pangó lakáspiacot még inkább lassítja. Mert ki akarna olyan házban lakást venni, amelynek több milliós tartozása van?

Következtetnek

Balázs István, az Új-Kilián Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke lapunknak megerősítette: valóban egyre többen érdeklődnek náluk is lakásvásárlás előtt, hogy van-e az illető háznak tartozása. A tetemes tartozás ugyanis jócskán csökkenti az ingatlan értékét. Mint mesélte, mivel a pontos nyilvántartás a lakásszövetkezeteknél van, sokan ott tájékozódnak arról, hogy mennyien fizetik rendesen a költségeket. Legalább is az eszesebbek, jegyezte meg az elnök. Hozzátette: a tetemes tartozást felhalmozó házaknál a szolgáltató kikapcsolhatja a lépcsőházban az áramot, így ott se a lift, se a villany nem működik.

Részletek a keddi Észak-Magyarországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában