Helyi közélet

2013.06.10. 11:21

A Csárdáskirálynőtől a Hunyadi Lászlóig

Miskolc - A miskolci projektmenedzser mindenkit arra biztat, vegyen részt az Operafesztiválon.

Miskolc - A miskolci projektmenedzser mindenkit arra biztat, vegyen részt az Operafesztiválon.

A miskolci Hava János projektmenedzserként dolgozik az fps webügynökségnél. Hat éve fejlesztőként érkezett a céghez, két esztendeje projektek vezetésével foglalkozik. Több mint hét éve nős, felesége Andrea egy miskolci középiskolában matematikát és fizikát tanít.

Csakis Miskolc

Szabadidejükben sokat járnak kirándulni, nagyon szeretik Miskolc környékét és a Bükköt. Ezen kívül szívesen vesznek részt különböző miskolci programokon, néhány napja a könyvhéten nézték meg az előadásokat.

– Gyermekként kötelezően kellett részt venni hasonló programokon és kötelezően kellett színházba is járni, ami miatt nem nagyon szerettem magát a színházat, főként pedig az operát. Egyedül az operetteket kedveltem, ott is a Csárdáskirálynő volt a kedvenc – árulta el Hava János. – Amikor elkezdtünk dolgozni az egyetem után, a feleségem révén az iskolán keresztül minden szezonban volt bérletünk a színházba és több más városba is eljutottunk. Voltunk színházban Kassán, Nagybányán, Budapesten.

Legutóbb az Erkel Színházban látták a Hunyadi Lászlót. Nagyon tetszett nekik, viszont az fps szakembere hozzátette, hogy minden esetben, amikor nem Miskolcon lát egy darabot rájön, hogy a miskolci színháznál nincs szebb és hangulatosabb.

„Mindenkinek ajánlom”

– A bérletes előadások között minden évadban volt egy opera is, ami már az első alkalommal elnyerte tetszésemet, majd ennek kapcsán vettünk részt az Operafesztiválon – árulta el János. – Előtte csak a szabadtéri programokat látogattuk. Úgy érzem az opera iránti szeretetet Miskolc és az operafesztivál adta. Magával ragadott minket a színház hangulata: elegánsan felöltözni, megnézni az előadást és utána egy vacsora vagy egy pohár bor mellett megbeszélni az élményeket.

Jánosék minden évben kíváncsian várják a programot és tervezgetik, hogy mikor melyik előadáson tudnak ott lenni. Kérdésünkre elmondta azt is, igyekezniük kell, mert elég hamar elfogynak a jegyek.

– Az idén kevesebb alkalommal megyünk a fesztiválra – tette hozzá. – Meghatározó élményt nem tudok kiemelni, mert szinte minden előadást élveztünk eddig. Igyekszem is mindenkinek ajánlani, hogy vegyen részt az Operafesztiválon!

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában