Helyi közélet

2013.01.09. 23:36

Ha január, akkor kezdődik a nagy, téli leárazás

Miskolc - Az embereket nem dobja föl túlságosan a téli, akciós vásár.

Miskolc - Az embereket nem dobja föl túlságosan a téli, akciós vásár.Akció, akció, akció. Január elején elkezdődött a téli vásár, városszerte feltűnő táblákon hirdetik az üzletek, hány százalékot engednek portékáikból. Belvárosi körsétánk során hatalmas, vásárolni akaró tömeget sehol nem találtunk, de az eladók szerint az emberek keresik az olcsóbb ruházati cikkeket.

A Szinvapark egyik ruházati üzletében január 2-án kezdődött az akciós vásár, és egészen január 31-éig tart. Pocsai Éva üzletvezetőtől megtudjuk: a vásárlók igyekeznek kihasználni, hogy most olcsóbbak a téli ruhák, de akadnak olyanok is, akik tudatosan megvárják a januárt, és ilyenkor vásárolnak, nem karácsony előtt. Egy másik üzletbe is betérünk, itt azt mondja az egyik eladó, hogy ők többször is leárazást tartanak egy évben, mindig az új készlet érkezése előtt. Itt akár 50 százalék kedvezményt is kaphatunk.

Nincs nagy forgalom

Az eladó beszámolt arról is, hogy az akciók azonban nem lendítették föl a bolt forgalmát, most kevesebben jönnek, mint decemberben. Hozzáteszi: kétféle ember van. Az egyiket nem érdekli, hogy mi mennyibe kerül, mert megengedheti magának a drága holmit, a másik viszont nagyon is megnézi, hogy mikor érdemes vásárolni.

Az egyik kirakat előtt idős hölggyel találkozunk, épp a téli vásár kínálatát mustrálja. Nem akar beszélgetni velünk, de annyit azért elárul, hogy semmit nem vesz, mert általában a turkálóból szerzi be a ruhaneműket.

Lukács Beáta kislányával sétálgat a főutcán. Azt mondja, ő kihasználná a téli vásár kedvező árait, de úgy vette észre, hogy ilyenkor már nem túl bőséges az árukészlet. Eddig nem talált semmi olyasmit, ami megvásárolt volna. Megtudjuk tőle: januárban sok szülinap van a családban, ezért ilyenkor jól jön a leárazás.

Ilyenkor érdemes

Tóth Melindának sikerült a vásárlás, épp a Plazából jön. Kiderül, ő Egerben lakik, és bár ott is van téli vásár, de nem túl bőséges a választék. Így, ha épp Miskolcon jár, mint most is, akkor beugrik az üzletekbe, hátha talál magának valami jó ruhaneműt. De az is előfordul, hogy a fővárosba utazik, hogy szétnézzen az üzletekben. Melinda szerint érdemes ilyenkor vásárolni, ő nem is vesz drága holmit, inkább megvárja az leárazást.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában