Helyi közélet

2013.01.27. 19:44

„Nyakig ülök a salátában és a halban”

Laosz, Miskolc - Nagy Bendegúz Lóránd, a miskolci, kerekes székes világutazó folytatja útját Laoszban. Mi pedig útinaplóját folytatjuk.

Laosz, Miskolc - Nagy Bendegúz Lóránd, a miskolci, kerekes székes világutazó folytatja útját Laoszban. Mi pedig útinaplóját folytatjuk.Balra katonai támaszpontot látok. Lábas féltetők alatt katonák heverésznek, az egyik a szuronnyal piszkálja a fogát. A poros grundon tehenek lustán lófrálnak, malacok csirkéket kergetnek.

A placcon egy szakasz menetel, a gyakorlat néha félbeszakad, amikor pár tehén közéjük keveredik. A tiszt néha megunja a kényszerpihenőt, valami kurta parancsot vakkant, mire a katonák szélsebesen seggbe rugdossák a teheneket, majd újra felveszik az alakzatot.

Közben észreveszem, hogy jobbra is támaszpont éktelenkedik, azaz az út pont keresztbe metszi a helyet. Nyilván túl macerás lett volna volna áttervezni az utat. Eszembe jut egy panamai kis falu, ahol az út az iskola kosárlabdapályáján ment keresztül. A gyermekek, míg a busz áthaladt megálltak, majd hihetetlen ügyességgel ugráltak oda-vissza az út kétoldalán a szalagkorláton. Kosárlabdapálya út és szalagkorláttal nehezítve.

Vége az életemnek

És itt mi a helyzet, ha éppen lőgyakorlat van? A golyók szépen megállnak a levegőben, míg áthaladunk? Nevetnem kell, annyira abszurd.

Katonafeleségek mosnak és teregetnek jobboldalt fent a kókuszlevéllel fedett viskók előtt. Egy katona rohan le balról a meredek parton, ugyanazzal a lendülettel fel a jobboldali partra, de hirtelen észrevesz engem és visszafordul, vágtázik felém. Vége ez életemnek, gondolom.

A puskáját a félnótás kezébe nyomja, majd megragad és futólépésben tol felfelé a kanyarban egy pár métert, búcsúzásként hátbavág, hogy majd kiesem a székből, Rejtői vigyorral a képén szalutál, és már fent is van az asszonyoknál. Csak legyintek, kezdem érteni ezt az országot.

Vagy öt kilométert kutyagolunk együtt a halas barátommal, amikor szó nélkül eltűnik a bozótban. Errefelé kimondhatatlanul sűrűn fordulnak elő a Toyota Hiluxok. Azt hittem, hogy Laosz szegény ország.

Laoszban balos a forgalom, így én jobb oldalon megyek, hogy lássam, ki jön velem szemben, hogy adott esetben az életem mentendő az árokba vagy a Mekongba vethessem magam. Ez a szerencsém. Megáll egy szemből jövő, angolul valamicskét tudó fiú. Miért nem a baloldalon megyek és egyáltalán hova tartok? Az első kérdésre nem tudok neki meggyőző válasszal szolgálni, a másik sokkal egyszerűbb. Előre, mutatom kinyújtott karral. És miért nem fogok egy taxit? Már majdnem elkezdenék hahotázni, amikor a fiú megfordul és leint nekem egy taxit. Mi van? Álmodom? Mi a fene történik itt? Majd egy napja kutyagolok, és ez itt nekem leint egy taxit? Egy szemvillanás alatt fent is vagyok a platón, ez egy olyan pickup-taxi, amilyennek a teteje alatt ma éjjel aludtam. A sofőr nem ért engem, intek, hogy előre, mindig csak előre.

Kezdem érteni

A ruháim boldogan száradnak a huzatban. Ad-hoc taxi, arra megy, amerre éppen szükséges. Akárhányszor megáll, a taxis int, hogy szálljak én is le, de én még maradok. Nem érti, és ez közös bennünk, mert én nem tudom, merre megyünk. Északnak tartunk, ez jó irány nekem. Egy piacon rajtam kívül mindenki leszáll. A székem és a zsákom is leveszi, én paprikásan magyarázom, hogy még nem szállok le. Sebaj, máris robogunk tovább egy falun keresztül le a Mekonghoz. Letolat egy meredek kátyús úton, egy nagy kő jelzi a végállást. Hajót rakodnak ki. Kezdem érteni, hogy mi következik. Úgy megpakolják a taxit, hogy én is nyakig ülök salátában, káposztában és halban. Vigyorog a taxis, mintha azt mondaná, ő megmondta, hogy szálljak le. Sebaj, legalább nincs melegem, jó hideg a hal és a jégkása.

A parton fejtetőre állított, égnek meredő dereglye, a barna víz lustán, de alattomosan hömpölyög. A sofőr mutatja, hogy a vízben krokodilok vannak. Én nem látom őket, de elhiszem. A taxi végállomása Ton Pheung kikötő, egy másik thai-lao határátkelő a Mekongon. Itt már nincs apelláta, ki kell szállnom. A taxis lead a helyi erők, határőrök teljhatalmú parancsnokának Bun Junnnak a kezébe, miután kifizettem neki a 26 ezer kip viteldíjat. Bun Jun a kezdeti bizalmatlanság után a védőszárnyai alá vesz. Ennek kézzelfogható jele egy azonnali ebédmeghívás például.

(Folytatjuk!)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában