2012.11.28. 08:55

Rusznyák Gábor: "Érdekel, hogy min nevetünk"

Miskolc - Molière vígjátéka, ostoba és szánni való főhőssel. Interjú: Rusznyák Gáborral, Molière Dandin György című vígjátékának rendezőjével.

Miskolc - Molière vígjátéka, ostoba és szánni való főhőssel. Interjú: Rusznyák Gáborral, Molière Dandin György című vígjátékának rendezőjével.Dandin György jómódú gazda nemeslányt vesz feleségül. A frigy üzleti tranzakció: a lány szülei részesülhetnek a gazdagságából, ő pedig magasabb osztályba léphet. A felesége máshol keresi a szerelmet, a férj harcba száll az igazáért: tudja, hogy felesége megcsalja, menteni akarva a becsületét a feleségét annak szülei előtt próbálja leleplezni. Sikertelenül. Molière Dandin György című vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színház a nagyszínpadon mutatja be, a premier november 30-án, pénteken este 7 órakor lesz. A rendezőt, Rusznyák Gábort kérdeztük.

- Műfaji megjelölésként a vígjátékot használják a Dandin György-előadásukhoz, de erről a Molière színműről nehéz eldönteni, hogy valóban vígjáték-e.

Rusznyák Gábor: Székely Gáborról - aki osztályfőnököm volt a színművészeti főiskolán - szól az a színházi legenda, hogy amikor a Dandin Györgyöt rendezte Szolnokon, fel és alá járkált a folyosón, azt hajtogatva: „akárhogyan csinálom, nevetni fognak”. Ő tragédiaként gondolt erre a műre. Annak az embernek a sorsa foglalkoztatta, aki az első pillanattól kezdve tudja, hogy sérelem érte, és hogy igaza van, de nem tudja bebizonyítani, mert nem a saját közegében mozog. Amikor először olvastam a Dandin Györgyöt, semmi nevetésre okot adót nem találtam benne, túl azokon a klisészerű helyzeteken, amelyeket Molière nagyon sok vígjátékában használ. Próbáltam a nyelvezetében is megkeresni a humort, de igazán sok humor nincs a szövegben sem. Így érthetően az jelenti a feladatot ebben a munkában, hogyan lehet úgy bemutatni ezt a nem túl vicces darabot, hogy az emberek mégis nevessenek rajta. Érdekel, hogy min nevetünk – a nevetésben is vannak minőségi különbségek. Van, amikor a színész bolondot csinál magából, és van, amikor a játék árnyaltabb tartalmat ad a nevetéshez, amikor a helyzetben van valami drámai is. Most lesz benne ilyen is, és olyan is. Az lenne a jó, ha néha nevetnénk ezen a Gyurin, amiért ilyen ostoba, és azt éreznénk, hogy megérdemli a sorsát. Néha pedig összeszorulna a szívünk, mert azért ez mégis csak egy... ember.

- Miért éppen ezt a Molière-művet viszik színre?

Rusznyák Gábor: Az évadot az itt dolgozó rendezők együtt tervezték. Van egy nagyon jó közös élményünk erről a színdarabról: az az előadás, amelyet Ascher Tamás rendezett Kaposváron. Ő nem a rizsporos-parókás formavilágot használta, hanem korban az 50-es évek közelébe helyezte. A nemesekből kitelepített emberek lettek, elveszítették a vagyonukat, nem volt már meg a fényűzésük, de a neveltetésüket nem tudták elvenni tőlük. A Bezerédi Zoltán által játszott Dandin György ezek közé akart tartozni. De nemcsak jó élmény fűz egyébként Molière-hez, hanem egy nagyon kellemetlen is, a főiskolás vizsgarendezésem, a Képzelt beteg, a Pesti Színházban.

- Erről írta azt Bóta Gábor, hogy a rendező nem tudta mit akar, ahány színész, annyifélét játszik. Tényleg ennyire rossz volt?

Rusznyák Gábor: Nagyon nem tartom jó előadásomnak, bár a közönség szerette. Sok minden miatt lett ez egy kudarcos élmény, talán az én vízióm sem volt elég erős, tapasztalatlan is voltam. Rosszul is kommunikáltam velük. Amikor az ember a főiskoláról kikerül, erősen munkál még benne, hogy a színházcsinálás közösségi műfaj: összejövünk a színészekkel, felvetünk problémákat, kérdéseket, s ők is adnak ezekre valamilyen válaszokat. Az akkori Vígszínház színészei nem így „szocializálódtak”, sokkalta inkább abban, hogy „majd a rendező megmondja, mit kell csinálni”. Elmentünk egymás mellett. Rossz élmény, de utólag nagyon tanulságos, s kellő inspiráció ahhoz, hogy érdekeljen, most mihez tudok kezdeni Molière-rel.

- Mit tanult Molière-től Molière-ig, az akkori bemutatótól a mostaniig?

Rusznyák Gábor: Leginkább azt, hogy miként lehet gazdagítani, egy ilyen látszólag vékonyka anyagot. Kaposvár, ahol dolgoztam, jó iskola volt ehhez, próbálok minden helyzet mögé emberi létezést teremteni, megválaszolva: kik ezek a figurák, miért csinálják, amit csinálnak. Molière-t ez nem mindig és minden figurájánál érdekelte, néha csak mozgatja és ütközteti a szereplőit. Én pedig azt szeretném, hogy ezek valódi emberek legyenek, lehetnek elrajzoltak, beszélhetnek kiforgatott, megbolondított nyelven, de a létezésüknek tétje kell, hogy legyen, valódi problémákkal, nagy történésekkel.

- Erre a rendezésre készülve azt nyilatkozta, ön is eltávolítja Molière korától a Dandin György cselekményét. Mennyire?

Rusznyák Gábor: Formaként használom a parókás világot, hogy így öltözködnek emberek, de a játék tere a mi színpadunkon, akár a mai valóságunk is lehetne. Próbáltuk kitalálni a díszlettervező Khell Zsolttal, hogy mi lehet a megélhetést adó gazdasági tevékenysége Dandin Györgynek. Így jutottunk el oda, hogy szárazság van, ő pedig öntözéses gazdálkodást folytat, a víz az ő tulajdona, ez a gazdagságának a forrása. Innen a víztartályos díszlet egyik ötlete. Dandin György történetét a francia forradalom időszakára tettük: a forradalom előszele már erre a helyre is eljutott, a darab végén pedig érzékelhető majd, hogy mivel is jár hamarosan nemesnek lenni.

- Dandin György legnagyobb hibája, hogy lépést vét?

Rusznyák Gábor: Igen. Aki ekkora „taktikai” hibát elkövet az életében, azzal valami biztosan nem stimmel. Látni való: egyáltalán nem udvarolt a lánynak, akit feleségül vett. Nem volt közöttük semmi, ez a frigy nem érzelmi, hanem üzleti alapon köttetett. Ő rangot vásárolt ezzel, a lány szülei pedig pénzhez jutottak. A lány részéről érthető, ha maradtak kielégítetlen vágyai. Dandin György bugyutaságok egész sorát követi el, miközben nem sikerül az igazát érvényesítenie. De az alap tévedése, hogy oda vágyik, ahová nem tartozik: a nemesek közé. Ez olyanná teszi, mint egy mai újgazdag, aki nagyjából tudja, mi az a szmoking, de mégsem tud azzal a természetességgel létezni az operabálon, mint akinek a családja ezt kétszáz éve gyakorolja.

- Bujdos Attila -