Helyi közélet

2012.09.22. 11:25

Jameson CineFest - Roma fiatalok a kamera mögött

Miskolc - Filmeket forgattak és sok-sok filmet néztek a roma fiatalok a CineFest rendezvényén.

Miskolc - Filmeket forgattak és sok-sok filmet néztek a roma fiatalok a CineFest rendezvényén.Három rövid- és hat portréfilmet készítettek az idén azok a roma fiatalok, akik részt vettek a miskolci filmfesztivál workshopján. A romák és a filmművészet állt ugyanis a központjában annak a három napos rendezvénynek, amelyet – Roma-Kép és RomArts workshop címmel – rendeztek meg a Jameson CineFest történetében. Filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések és maga a gyakorlati foglalkozás álltak a középpontjában, az idén a tradíció és a modernitás voltak a legfőbb témák.

– A képességfejlesztő, vizuális workshop nagyobb szeletet kapott a programon belül mint az előző években – mondta Buslig Eszter szervező. Elmondta, az ózdi Dr. Ámbédkar Gimnázium és az Edelény környékén működő Bhim Rao Egyesület diákjai vettek részt a foglalkozásokon, mégpedig három csoportban.

Elmélet és gyakorlat

– Első nap elméletben ismerkedtek a filmkészítéssel, különböző képekre reflektálva kellett mindannyiuknak egy-egy történetet írni. Ők maguk választották ki a három legjobbat, ezeket filmesítették meg másnap – magyarázta Buslig Eszter. A workshop vezetője Bogdán Árpád filmrendező volt. Másnap voltak a forgatások, itt már több operatőr segítette a fiatalok munkáját: Győri Márk, Csepeli Eszter, Bohus Vera. Beavatták a gyerekeket a filmezés rejtelmeibe, megbeszélték a szakmai titkokat. A harmadik nap újra az írásé volt, ekkor a forgatókönyv készítésével ismerkedtek a fiatalok Zomborácz Virág forgatókönyvíró segítségével, és az általuk készített filmeket is levetítették.

– Tucatnyi 11 és 16 év közti fiatal vett részt a programban, néhányan közülük már tavaly is itt voltak. Nagyon élvezték, hiszen legtöbbjüknek korábban fogalma sem volt róla, hogyan folyik a forgatás – jegyezte meg Eszter. Hozzáfűzte, szeretnék folytatni velük a munkát, akár Miskolcon, Budapesten vagy Berlinben. Az ámbedkárosok közül néhányan ugyanis korábban Berlinben is részt vettek egy hasonló workshopon, a mostani rendezvényre a szervező német egyesületből is érkeztek.

Csak a szél...

A háromnapos Roma-Kép rendezvény idején sok-sok filmet is megnézhettek a fiatalok és a téma iránt érdeklődők. Például indiai filmeket, többek közt egy miskolcihoz hasonló workshopról, amely Dél-Indiában zajlott.

Abszolút teltház mellett vetítették Fliegauf Benedek Oscar-díjra jelölt Csak a szél című filmjét is, amely sokkoló volta mellett is hatalmas sikert aratott. Olyannyira, hogy még késő este is erről beszélgetett sok néző a Művészetek Háza kávézójában.

A rendezvényhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésekről már Furdi Erika szervező beszélt lapunknak. A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása volt a témája az egyiknek, napjaink roma kultúrája pedig a másiknak.

ÉM-HM


Jameson CineFest - Szombat: díjkiosztó

Szombaton zár a Jameson CineFest: az este 6-kor kezdődő díjkiosztón derül ki, hogy mely alkotásokat tartották a zsűrik a legjobbaknak. A nyertes dokumentum- és kisfilmeket vasárnap délután 2-től még megnézhetik az érdkelődők az Uránia teremben. A fődíjas nagyjátékfilmet azonban nem vetítik még egyszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában