Helyi közélet

2012.08.27. 18:46

CivPro: az időkorúak és a fogyatékkal élők védelmében

Miskolc - Miskolc város a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényben meghatározottaknak megfelelően, felhasználva nemzetközi és hazai pályázati forrásait, folyamatos lépéseket tesz lakosságvédelmi feladatainak fejlesztése érdekében. - hangzott el többek között hétfőn a miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltségen tartott sajtótájékoztatón.

Miskolc - Miskolc város a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényben meghatározottaknak megfelelően, felhasználva nemzetközi és hazai pályázati forrásait, folyamatos lépéseket tesz lakosságvédelmi feladatainak fejlesztése érdekében. - hangzott el többek között hétfőn a miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltségen tartott sajtótájékoztatón.Mint azt Pfiegler Péter, Miskolc alpolgármester elmondta, az időskorú és a fogyatékkal élő lakosok veszélyhelyzet esetén fokozott figyelmet és gondoskodást igényelnek, az önkormányzat szakemberei, a Kassai Önkormányzattal közösen a CivPro projekt szakmai tartalma e területének kidolgozását valósítják meg. Az alpolgármester négy elemet emelt ki ennek kapcsán: a megelőzés, az integráltság, a tapasztalatcsere és az együttműködés az a négy terület, amelyre a fő hangsúlyt fektetik a szakemberek összefogva a civil-, és idős ügyi szervezetekkel és a fogyatékkal élőkkel.

- A megelőzés, és a felkészítés rendkívül fontos ebban a projektben, ahol fontos szerepet kell kapnia az önkénteseknek is - mindezt már Dr. Endrődi István az MPVSZ elnöke mondta, aki emlékeztetett a 2010-es nagy borsodi árvízre, az állampolgárokkal való együttműködésre is.

ÉM-JLI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában