Helyi közélet

2012.06.11. 14:38

Selyemréti strand - Tényleg a csempe miatt?

Miskolc - A kivitelező egészen másképp látja a történetet.

Miskolc - A kivitelező egészen másképp látja a történetet.Tutor Lóránt Tibor cáfolta, hogy 126 napos csúszásról tájékoztatta volna a turisztikai céget. "Ez egy akadályközlő levél volt, amelyben a megrendelői adatszolgáltatás hiányosságaira hívtuk fel a figyelmet. Például, hogy van olyan csatorna, amelynek nincs vízügyi engedélyeztetése. Vagy például arra, hogy tervekben a csúszdának hibás az indítási magassága. Ezek miatt sokmindenen változtatni kellett volna” – sorolta.

A Hajdú-Ép kft. ügyvezetője azt is kijelentette, ha nem bontják fel velük a szerződést, ők július 20-ig befejezték volna a strandot. „Késedelem ugyanis kizárt, hiszen a szerződésben vállaltunk egy határidőt. A turisztikai cégnek küldött levelemben csupán póthatáridőt jelöltem meg, de ezt nem köteles senki kihasználni” – magyarázta.

A csempe és ragasztóanyag használatával kapcsolatban azt emelte ki, hogy ezeket engedélyeztették, sőt az ÉMI-től igazolásuk is van, hogy egyenértékű azzal az anyaggal, amelyet előírtak.

Tutor Lóránt Tibor arról is beszélt, hogy sok anyagot már előregyártattak, nem beszélve arról, hogy eszközeik, gépeik – csakúgy, mint az alvállalkozóké – a strand területén van, nem hozhatják ki. Hozzátette: emiatt valószínű, kártérítési igényt nyújtanak be.

Kérdésünkre, hogy beperelik-e az önkormányzatot, az ügyvezető annyit mondott: „Még nem tudom, derült égből villámcsapásként ért a szerződésfelbontás híre.”

Úgy véli, ezzel az önkormányzat a saját hibáit szeretné eltusolni. „Az azért nonszensz, hogy egy ekkora beruházásnál a csempe miatt mondják fel a szerződést...” – vélekedett.


Miskolc - Csöbör Katalin mit csinált egy hónappal ezelőtt a Selyemréti strand építésén?

Miskolc - Mégsem lesz kész az idén a Selyemréti strand. Csúszás helyett a szerződésfelbontás mellett döntött az önkormányzat.

Miskolc - A kivitelező szerint mondvacsináltak a város indokai, a holding a jövő héten nyilatkozik, hogyan tovább. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában