Helyi közélet

2012.01.19. 14:02

Teljes bizonytalanságban a felvételizők

Miskolc - Teljes bizonytalanságban töltik napjaikat azok a végzős középiskolások, akik egyetemre vagy főiskolára szeretnének jelentkezni. A jelentkezési határidő ugyanis február 15-e, de még mindig nem tudni, hogy az egyes egyetemeknek hány államilag finanszírozott hely jut.

Miskolc - Teljes bizonytalanságban töltik napjaikat azok a végzős középiskolások, akik egyetemre vagy főiskolára szeretnének jelentkezni. A jelentkezési határidő ugyanis február 15-e, de még mindig nem tudni, hogy az egyes egyetemeknek hány államilag finanszírozott hely jut.

Csizmár Ada, a Herman Ottó Gimnázium diákja például mindennap figyeli a híreket és ellátogat a www.felvi.hu-ra is, de semmi.

– Felháborított, amikor bejelentették január elején, hogy az egész országban csak 100 jogászhallgatót vesznek fel államilag finanszírozott képzésre. 4-5 éve erre a pályára készülök. Ha legalább tavaly döntöttek volna erről, akkor lett volna lehetőségem pályamódosításra, de ez most már szóba sem jöhet – fogalmaz Ada.

Mint mondta, a Miskolci Egyetemre jelentkezik majd, és ha esetleg nem jutna be az államilag finanszírozott képzésre, akkor a szülei segítenek anyagilag.

Csak január végén?

A középiskolák igazgatói is türelmetlenül várják az egyetemi keretszámokat, hiszen a szülők nap mint nap érdeklőnek az iskolában, akik azt is szeretnék tudni, hogy a részben támogatott vagy az önköltséges szakokon mennyi lesz a képzés ára. A Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Mattyasovszkyné Lipták Éva azt mondta lapunknak, őt is sokan kérdezgetik, de semmit sem tud mondani. Hiába hívta föl a Kormányhivatalt, ott csupán azt a választ kapta, hogy január végén lesz még az ügyben egy kormánydöntés, és csak akkor kerülnek föl a végleges adatok a www.felvi.hu-ra.

Talán a napokban?

A Miskolci Egyetemen máshogy tudják. Fekete Sándor tanulmányi szakreferens az oktatási államtitkár ígéretében bízik, aki azt mondta január 6-án, az országos keretszámok bejelentésekor, hogy körülbelül két hét múlva meglesznek az egyes egyetemekre lebontott számok is. Tehát, a napokban várható, hogy megjelennek az adatok a felvi.hu-n. A Felsőoktatási felvételi tájékoztató mellékletét viszont január 31-éig kell megjelentetnie a szakminisztériumnak. Ez a melléklet tartalmazza nyomtatásban az egyetemi keretszámokat. Fekete Sándortól megtudtuk azt is, a keretszámok meghatározása a nemzetierőforrás-miniszter hatásköre.

ÉM-HE


Több lesz a fizetős

Fekete Sándor úgy véli, a keretszámok átszabása elsősorban a hallgatókat érinti majd kedvezőtlenül, a Miskolci Egyetemet alapjaiban nem rengeti meg. A műszaki szakokon marad a keretszám, vagy nőhet is, a jogi és gazdasági karon pedig jelenleg is sok költségtérítéses hallgató tanul. Az országos számokat ismerve a jogi és gazdasági szakokra 10-15 körüli államilag finanszírozott helyet kaphat a Miskolci Egyetem, mondta a szakreferens, persze ez attól is függ, hogy a miniszter mennyire részesíti a vidéki egyetemeket pozitív diszkriminációban, fogalmazott. Hozzátette: szerinte jelentősen nem csökken majd a hallgatók száma, csak a támogatott és a fizetős diákok aránya változik jelentősen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában