Helyi közélet

2012.01.20. 14:14

Négy évfolyam végzett a rendőrszakközépben

Miskolc - A szakmailag és fizikailag alkalmas rendőröknek mentálisan is meg kell felelniük.

Miskolc - A szakmailag és fizikailag alkalmas rendőröknek mentálisan is meg kell felelniük.

Zaklatott világban lesznek rendőrök, amikor sok a tennivaló, mondta köszöntőjében dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola keresztévfolyamos képzésben részt vett tanulóinak pénteken tartott kibocsátó ünnepségükön. Vereckei Csaba „hölgyeim és uraim” megszólítással kezdte, majd „bajtársakként” búcsúzott a végzős állománytól. Beszédében szót ejtett a rendőri munka nehézségeiről, a szakmai előmenetelben rejlő lehetőségekről, és abbeli reményének is hangot adott, hogy a szakközépiskolában nem csak szakmailag és fizikailag készítették fel a fiatalokat, hanem mentálisan is, mert – mint a főkapitány kifejtette – az utcákra mentálisan erős emberek kellenek.

A most kibocsátott állomány tagjai 2009-ben kötelezték el magukat a rendőri pályával, ekkor adták be jelentkezési lapjaikat a keresztévfolyamos képzésre. Ekkor még 544-en voltak, közülük 276-an szereztek alkalmas minősítést, végül 123-an kezdték meg tanulmányaikat 2010. februárjában. A most végzett négy osztálynak nem csak a folyamatosan változó képzési- és jogszabályi feltételeknek kellett megfelelnie, de ők már az utcán is kipróbálhatták magukat. Miután sikeresen letették a rendőr szakmai vizsgát, pénteken 119-en dobhatták levegőbe sapkáikat.

Az évfolyamon végzettek próbaidős rendőr őrmesterekként kerülnek szolgálati helyükre – kivéve azt a nyolc fiatalt, akik kiváló minősítésű eredményt értek el, ők próbaidős főtörzsőrmesterként állhatnak munkába. A most végzett állományból négyen maradnak megyénkben, az évfolyam fele Budapesten kezdi meg szolgálatát, míg a többiek más megyei főkapitányságok állományába kerülnek.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában