Helyi közélet

2012.01.05. 14:55

Megvannak az országos egyetemi keretszámok

Miskolc - Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat - közölte az oktatási államtitkár. Tájékoztatása szerint csaknem 50 ezer hallgató tanulhat majd úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti.

Egyetemekre lebontott keretszámok még nincsenek, tudtuk meg Fekete Sándortól, a Miskolci Egyetem tanulmányi szakreferensétől, de az már az országos számokból is látszik, hogy a változások legnagyobb vesztese a közgazdász és a jogász képzés. Előbbire 250, utóbbira mindössze 100 hallgatót vesznek föl az egész országban államilag teljesen támogatott képzésre. Az egyetemi keretszámok január végén jelennek meg a Felsőoktatási felvételi tájékoztató mellékleteként, de az interneten (www.felvi.hu) valószínűleg már január 20-a körül is elérhetők lesznek.

Részletek később!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában