Helyi közélet

2012.01.09. 12:39

Kié a bulgárföldi törmelék és mikor szállítják el?

Miskolc - A Bulgárföldi volt szánkópálya helyén áll az építkezés, de törmelék van bőven.

Miskolc - A Bulgárföldi volt szánkópálya helyén áll az építkezés, de törmelék van bőven.

Pár évvel ezelőtt kezdődött az építkezés a bulgárföldi területen, ahol Tesco áruház épült volna. A beruházó azonban nem jutott sokáig, mert a környezetvédelmi hatóság – az ott élők bejelentése alapján – vizsgálódni kezdett. Ennek eredménye az lett: megállapították, az elbontott körgát szénhidrogén-származékokkal szennyezett részeket is tartalmaz. Ezt követően a zöldhatóság felfüggesztette a munkálatokat. Arra járva azonban most azt láttuk, törmelékek vannak a területen, de kiderült, ez csak a Zöld Nyíl munkálataiból maradt ott. Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR főmunkatársa lapunknak megerősítette, hogy valóban a villamosprojekt építéséből származó törmelék, ami az egykori szánkópályán díszeleg. Elmondta: a kivitelezőtől kapott információ szerint a telek tulajdonosával egyeztettek, és ezért tehették oda a törmeléket.

Éppen ezért az egyeztetésnek megfelelően lesz az elszállítva, legkésőbb áprilisban – tudtuk meg. A Tesconál is érdeklődtünk, hogy mi lesz a területtel, folytatják-e az építkezést? De péntektől nem kaptunk választ kérdésünkre. Korábban, tavaly márciusban azt nyilatkozták: „A Tesco jelenleg zárja előző üzleti évét és készíti el a jövő évre vonatkozó terveit. A vállalat többek közt újraértékeli a folyamatban lévő beruházásait, hogy azok milyen mértékben felelnek meg üzleti céljainak. Az új áruházak helyszínének kiválasztásakor prioritást élveznek azok a települések, melyeken nem vagy csak kis számban található Tesco áruház. Azokban a városokban, ahol a vállalat több üzlettel van jelen, nagyobb alapterületű áruház építésére csak a későbbiek folyamán kerül sor.”

ÉM-NSZR

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában