Helyi közélet

2012.01.21. 16:38

Boros, tepertős, görömbölyi nap

Görömböly - Kitűnő hangulat fogadott bennünket szombat délután Görömbölyön.

Görömböly - Kitűnő hangulat fogadott bennünket szombat délután Görömbölyön.

Nem csoda, hiszen javában folytak a II. Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Nap programjai, és a poharakban vöröslő fűszeres nedű délutánra már kifejtette kellő hatását. A bográcsokban aranysárgán úszkáltak a tepertőkockák, de más finom sültek is vártak a görömbölyiekre és a program vendégeire. A színpadon pedig egymást váltották a kórusok, színkörök és népdalkörök, hogy az is vidám hangulatba kerüljön, aki valamilyen oknál fogva nem kóstolhatta meg a forralt borok egyikét. Pedig érdemes volt, hiszen a háromfős csapatok igyekeztek a legkiválóbb italokat elkészíteni, a nap végén ugyanis szakmai zsűri döntött arról, hogy ki legyen a forralt bor verseny győztese. Bár szombaton inkább tavaszias volt az időjárás, mint télies, de a forró bor és a meleg tepertő így is jólesett a Görömbölyre látogatóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában