Barcelona a kedvenc városa - Interjú Király Anitával, az MVSC egykori olimpikon cselgáncsozójával

Egerszalók, Mezőkövesd, Miskolc - A hajdani kiváló sportolót már sokan elfelejtették, ezért azt mondta, örült, hogy megkerestük.

Pénteken ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Miskolci VSC. Sorozatunk második részében egy volt olimpikon, világ- és Európa-bajnoki szereplő kerül „terítékre”.

Kérem, sorolja fel legjobb eredményeit!

Király Anita: Ott voltam az 1992-es, barcelonai olimpián, hol négy meccset vívtam. Kétszer nyertem, kétszer kikaptam és végül a kilencedik helyen kötöttem ki. Aztán jártam az ugyancsak Bercelonában rendezett világbajnokságon, ott azonban kiestem. Junior kontinensbajnoki harmadik és felnőtt Eb-hetedik hellyel is büszkélkedhetek. Végül, de nem utolsó sorban: tíz magyar bajnoki címet szereztem a tatamin. Sikereimet először a 61, majd a 66 kilósok mezőnyében értem el.

Kik voltak az edzői?

Király Anita: Az MVSC-hez Nagy József vitt Egerből. Később azonban Markovics László foglalkozott velem, a válogatottban pedig több trénerem is volt. Élsportolóként rendszeresen a keretedzéseken tréningeztem.

Fiatalon fejezte be pályafutását. Miért tette?

Király Anita: Így alakult. Tizennégy esztendősen kezdtem, aztán nyolc év judó után gondoltam úgy, hogy elég volt. Ezt követően szinte minden kapcsolatom megszakadt a klubbal, annak ellenére, hogy mindenkivel jóban voltam. A kapcsolatot máig tartom egykori társaimmal és mesteremmel is. Manapság olyan könnyű diskurálni, a modern elektronikus eszközök szinte adják magukat. Telefon, e-mail, facebook, skype, sms, mms és így tovább...

Mit csinál a civil életben?

Király Anita: Mezőkövesden boltvezető vagyok egy multinacionális cégnél. Szép munkám van, élvezem, amit csinálok. Egyébként Egerszalókon lakom, onnan járok naponta a matyóvárosba. Nem nagy út, hiszen mindössze tizenöt kilométert kell autóznom.

Családja van?

Király Anita: Természetesen! Mindig szerettem a gyerekeket, nekem is van három. A fiam és a nagyobbik lányom vizilabdázik, míg a kislányom zeneiskolás, de ugyancsak kedveli a testkultúra különböző műfajait. Remélem, hogy valamelyikükből eredményes versenyző lesz, mert ezzel családilag is bizonyítanánk a mondást, mely szerint az alma nem esik messze a fájától.

Ön hogyan bírja a terhelést napi testmozgás nélkül?

Király Anita: Szó sincs arról, hogy eltunyultam. Nézzen csak rám, úgy nézek ki, mint aki már nem csinál semmit? Mostanában például gyakran látogatom az edzőtermeket és versenyeken is indultam, indulok. Persze már csak az „öreglányok” között. Úgy érzem, hogy nem felejtettem el, amit egykor megtanultam és a mozgás is örömet okoz számomra.

Tudja, hogy pénteken tartják az MVSC centenáriumi ünnepségét?

Király Anita: Igen, értesültem róla! Olvastam az egyik honlapon és melegség öntötte el a szívem. Ha nem is olyan sokáig, de azért a zöld-fehérekhez tartoztam és úgy érzem, hogy odatartozom napjainkban is. Csak az a baj, hogy elteltek az évek, én is már negyven vagyok...

Eljön a miskolci városi sportcsarnokba?

Király Anita: Nem... Engem ugyanis senki nem keresett meg, senki nem hívott és mégsem lenne helyes, ha meghívó nélkül csak úgy beesnék az ajtón. De azt hiszem, hogy ez az ünnep nem rólam szól, hanem az egyesület dicső száz esztendejéről. Ebben én pedig csak egy „porszem” voltam és vagyok.

Kolodzey Tamás