Helyi közélet

2011.12.07. 13:43

A véradás hősei

Borsod-Abaúj-Zemplén - Megyénkbeliek is voltak az idei kitüntetettek között: Tóth János és Szojka Terézia.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Megyénkbeliek is voltak az idei kitüntetettek között: Tóth János és Szojka Terézia.Idén 68-an részesültek elismerésben a Véradók Napja alkalmából megrendezett, november végi ünnepségen, amelynek fővédnöke a köztársasági elnök volt.

Schmitt Pál a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést Pál Józsa Lászlónak adományozta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi 40 éve segíti véradásaival a beteg emberek gyógyulását. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat felterjesztése alapján a 20 legmagasabb véradásszámot elért véradók a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adományozható Pro Vita díjban részesültek. A legtöbbször, 180 alkalommal egy Heves megyei és egy Nógrád megyei férfi nyújtotta segítő karját. Megyénk véradói közül, idén Miskolcról, Tóth János, 109-szeres véradó részesült a kitüntetésben.

Kiemelkedő önkéntes véradásszervezői munkáért 19-en vehettek át Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérem kitüntetést. A miskolci szervezők közül, Szojka Terézia, a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. szervezője vehette át az elismerést, közel egy évtizedes munkája elismeréseként. Idén második alkalommal adták át a Véradóbarát Munkahely díjat. Ezt 20 olyan hazai munkahely - többek között az OTP Bank Nyrt., a Borsodi Sörgyár Zrt., Bosch Elektronika Zrt., TEVA Magyarország Zrt., General Electric Hungary Kft. - vehette át, amelyek kiemelkedő támogatásukkal segítették a munkahelyi véradások szervezését, a véradó mozgalmat.

ÉM-SzK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában