Helyi közélet

2011.10.06. 11:12

Koncz Gábor: Engem a Földes elkísér

Miskolc - Ami működik, azt úgy kellene hagyni – mondja a színművész, utalván a Földes gimnázium névváltoztatási vitájára.

Miskolc - Ami működik, azt úgy kellene hagyni – mondja a színművész, utalván a Földes gimnázium névváltoztatási vitájára. Koncz Gábor, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nemrég a Földes gimnázium nevének megtartásáért aláírásokat gyűjtőknek levelet is küldött. Most Miskolcon járva élőszóban is elmondta a véleményét hiszen ő maga is Földes diák, aki büszke az iskolájára:

– Mielőtt Miskolcra jöttem fellépni Arlón voltam, és többen is odajöttek hozzám, egykori Földes diákok, olyanok, akiknek apjuk, testvérük is oda járt. De így van ez szerte a világon amerre járok – mert ez a név ma egy olyan identitás, kapocs, amely sok ezer embert köt össze örökre. A minőségnek, emberségnek, morális tartásnak lett a jelképe, mindazoknak köszönhetően, akik ebben az iskolában tanítottak és tanultak. Én mélyen érző, szabadságvágyó, büszke magyarnak tartom magam, de úgy vélem, nem kell magával a névvel foglalkozni! Ez egy önálló márka, nem valakinek a névtáblába faragott emlékműve. És nem ildomos politikát sem belegyömöszölni ebbe az ügybe, csak egyszerűen, ami működik, él, azt úgy kellene hagyni – sokkal előrébb járnánk, ha ez így történne itthon.

Újra diákká változott

Az Avasi Gimnázium színháztermének öltözőjében ülve a sok tucatnyi sikeres magyar művész és közönségfi lm főszereplője diákká változott egy negyedóra erejéig…

– Kirúgtak a mezőkövesdi gimnáziumból: de igen jól tették! Így lehettem ugyanis Földes diák. Olyan osztályba tett a szigorú igazgató, Tok Miklós, ahová csupa hozzám hasonló delikvens járt. Az iskola előrevivő erejét mutatja hogy harmincunkból majdnem mindenki diplomás lett. De soha nem felejtem Pápay, Ablonczy, Osgyáni tanár urakat sem. Még a színészi pályám, a csodálatos életem is innen indult, ugyanis a Földesben olyan pezsgő színjátszó élet volt, hogy a színházból Kazimir Károly, az akkori igazgató és a vezető színészek is átjártak megnézni minket. Ott kezdődött minden, hogy ott álltam leizzadva az öltözőben és három vezető színész győzködött, hogy nekem Színiakadémiára kellene mennem. Engem a Földes szellemisége míg élek elkísér mindenhová…

ÉM


Névjegy

Koncz Gábor 1938-ban Mezőkeresztesen született, megyénkben. 

Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Átvehette a Magyar Köztársasági

Érdemrend Középkeresztjét is.

1959 és 1963 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Két évig vidéki színházakban játszott, többek között Miskolcon.


Földes-ügy – Előzmények:

  • A Földesben nem akarják Széchenyit

  • A Földesben nem akarnak új nevet

  • Egyformában tiltakoztak a földesisták

  • Földes: aláírásgyűjtés egész hétfőig

  • A Földes bizottsága gyűjti a véleményeket

  • Nézőpont: Erzsébet, Szabadság, Búza és Béke

  • Lehet-e helyi népszavazás névváltoztatás ügyben ?

  • Földes-ügy: miért kell az új név?

  • Széchenyi lesz majd a Földes?
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában