Helyi közélet

2011.07.22. 16:13

Pénzzel és segítő kezekkel

Miskolc - Rendhagyó körülmények között - mintegy a munkát megszakítva – adták át a Holcim-díjat jelképező vándor bronzszobrot a Szimbiózis Alapítványnak pénteken.

Miskolc - Rendhagyó körülmények között - mintegy a munkát megszakítva – adták át a Holcim-díjat jelképező vándor bronzszobrot a Szimbiózis Alapítványnak pénteken.

(Az alapítvány elsősorban értelmileg és halmozottan akadályozott fiatalokat képezi, akik tartós, "szimbiotikus" támogatást igényelnek. A diósgyőri városrészben, a 4 hektáron elterülő Rehabilitációs Majorságban van másodikként felépült lakóotthonuk, ahol 12 értelmi sérült, halmozottan fogyatékos és autista fiatal él. A farm jelenleg multifunkcionális biogazdaságként működik, de például megteremtették itt a terápiás lovaglás lehetőségét is.)

A díjjal 800 ezer forint is járt, amelyből többek között a tavalyi árvíz pusztítása nyomán megrongálódott támfalakat, utakat újították fel, mérnöki tervek alapján, továbbá egy "Holcim-kutat" is létesítettek, méghozzá a cég 17 munkatársának kétkezi munkájával. A dolgozók, élükön Márta Irén kommunikációs igazgatóval, félszáz társadalmi munkaórát ajánlottak fel a majorság helyreállításában - de már pénteken többen kijelentették: szívesen visszatérnek ide családjukkal, barátaikkal. Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke kijelentette: ilyen hatékony csapat még nem dolgozott náluk, pedig jobbára olyan munkákat végeztek, amelyeket előtte nem is próbáltak: például díszburkolatot raktak le, élősövényt építettek. A Holcim mint segítő egy "levélen", felkerült a támogatók "varázsfájára".

- ÉM-SzK -


Miskolc - A Holcim 16 munkatársa félszáz munkaórában dolgozik a Szimbiózis Alapítvány majorságának helyreállításán.    


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában