Helyi közélet

2011.07.13. 12:44

Budai Gyula: precedens értékű döntés született

Miskolc  (MTI) - Precedens értékű döntés született a Legfelsőbb Bíróság (LB) végzésével abban az ügyben, amely mintegy 4-5 ezer hektárnyi, döntően termőföld haszonbérletét érinti egy dél-borsodi területen. A bíróság ugyanis semmisnek nyilvánította az állam számára előnytelen , a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést - mondta az elszámoltatási kormánybiztos szerdán az MTI-nek.

Miskolc  (MTI) - Precedens értékű döntés született a Legfelsőbb Bíróság (LB) végzésével abban az ügyben, amely mintegy 4-5 ezer hektárnyi, döntően termőföld haszonbérletét érinti egy dél-borsodi területen. A bíróság ugyanis semmisnek nyilvánította az állam számára előnytelen , a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést - mondta az elszámoltatási kormánybiztos szerdán az MTI-nek.

Budai Gyula úgy fogalmazott, a határozat alapján a Mariano Kft. - az érintett társaság - köteles a haszonbérelt ingatlanokat haladéktalanul visszaadni a nemzeti parknak, amennyiben pedig bizonyítást nyer, hogy a földterületeket érintő támogatásokat jogosulatlanul vette fel a cég, úgy azok visszafizetésére is.

Hozzátette: tudomása szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ebben a kérdésben már folytatja a vizsgálatot, ha mindezek mellett pedig igazolást nyer a természetkárosítás ténye, úgy a természetvédelmi hatósági szervek vélhetőn "lépéseket tesznek a büntetőjogi felelősség érvényesítésére" - fejtette ki.

Az előzményekről azt mondta: a részben olasz tulajdonú Mariano Kft. 1995-ben 20 évi határozott időtartamra haszonbérleti szerződést kötött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával a mintegy 4-5 ezer hektár külterületi ingatlan - döntően termőföld - használatára, amelyeket korábban a Dél-borsodi Állami Gazdaság művelt, és az ügylet előtt is állami tulajdont képeztek.

A haszonbérleti szerződésnek és a használatnak azonban a szerződés megkötéséig visszamenőleg számos jogilag kifogásolható eleme volt, illetve van jelenleg is. Példaként említette, hogy a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg az egyik cégtulajdonossal és hozzátartozójával is hasonló megállapodásokat kötöttek, amelyeknél a hasznosított területek között jelentős átfedések tapasztalhatóak.

Magyarázata szerint a használat ilyen módon történő megosztására vélhetően azért volt szükség, mert egy jogszabály 2 és félezer hektár térmértékben maximálta a haszonbérelhető földrészletek nagyságát. Emellett a cég a természetvédelemmel összefüggő feladatok ellátásának sem tett eleget, ezt pedig szakértői vélemény és hatósági jegyzőkönyv is igazolja, amelyek rendkívül elhanyagolt állapotú földekről, természetvédelmi területekről, ősgyepekről, illetve állattartó telepekről számoltak be.

Budai Gyula hangsúlyozta: a szerződésben meghatározott 20 éves időtartam ellentétes volt az akkori rendelkezésekkel.

A Bükki Nemzeti Park emiatt - ügyészségi felhívásra - még 2004-ben érvénytelenségi pert kezdeményezett a társasággal szemben, amelyben első- és másodfokú ítélet is született. Az elsőfokú döntés érvénytelennek minősítette a szerződést, másodfokon viszont az alperesnek, azaz a társaságnak adtak igazat. A másodfokú - azaz az eljáró Fővárosi Bíróság - részben érvényesnek minősítette a haszonbérleti szerződést.

Emellett a nemzeti park igazgatósága több keresettel is élt a Mariano Kft-vel szemben, amelyek elbírálását azonban az érvénytelenítési per lezárultáig felfüggesztették. Ennek a hosszadalmas ügynek a végére tehet pontot most a Legfelsőbb Bíróság döntése - fűzte hozzá az elszámoltatási kormánybiztos.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet felülvizsgálattal támadott részben úgy határozott, hogy az elsőfokú bíróság vont le megalapozott jogkövetkeztetést, így a testület "az érvénytelenség és jogkövetkezményeinek körében" az elsőfokú hatóság álláspontjával ért egyet.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában