Helyi közélet

2010.12.06. 16:57

Keressük a legrondább csokimikulást!

<p>Minden bizonnyal mára mindenki úgy ébredt, hogy a cipőcskéjében ott figyelt egy csokimikulás, de a legrosszabb esetben is egy húsvéti nyúl.</p>

Éppen ezért egy kis mókázásra invitáljuk olvasóinkat, hiszen látva a csokimikulás felhozatalt, némelyikről csak a legnagyobb jóindulattal állíthatjuk, hogy esztétikus. De ne legyenek meglepve! A csokinyúlnak is lesz még szerepe.

A videóért kattintson a képre!

Mi egy bevásárló körút folyamán négy darab csokimikulást szereztünk be, amelyek már első ránézésre sem túl bizalomgerjesztőek. Egy csillogó szemű gyermek nyilván nem a csomagolást, sokkal inkább a kakaómasszát értékeli egy-egy ilyen ajándékozás során, de vegyük kissé szemügyre a mi kosarunkba került négy díszpéldányt.

Az első számú és egyben legkevésbé ronda Mikulásunk – annak ellenére, hogy elsőre nincs túl ronda fizimiskája – valahogy nehezen tudnám feldolgozni, ha egyik éjszaka megjelenne az ágyam lábánál, s miután rémületemben valami kemény és nehéz tárgy után nyúlnék, ő a képen látható módon intene csöndességre. A második Mikulásunkat elnézve olyan érzése támadhat az embernek, hogy a megálmodói meg sem próbáltak megnyerő külsőt kölcsönözni számára, hiszen a gonosz manó vagy az alávaló törpe megnevezés sokkal inkább illene rá, mint a szeretetet megtestesítő Mikulás. A harmadik Mikulásunkkal gyakorlatilag bárki találkozhat egy-egy vidéki kiskocsma előtt, hiszen a borvirágos fizimiska arra hivatott utalni, hogy odakint vagy nagyon hideg van, vagy kissé túlszeszelt a sarki kocsmában kimért kannás bor. A negyedik és egyben utolsó csokifiguránk egy kakukktojás, akarom mondani nyuszitojás, hiszen az ártatlan szemlélő könnyedén téveszthetné össze egy kissé transzszexuális Mikulással, de a látszat jobban csal, mint azt az ember elsőre gondolná. Elvégre a címke szerint nem csokimikulást, hanem egy ülő tejcsokoládé nyuszifigurát tartottunk a kezünkbe, így a negyedik indulót majdnem sikerült kizárnunk a versenyből, de végül is arra jutottunk, hogy ha másért nem is, de ezzel mindenképpen kiérdemelheti a legrondább csokinyúl címet.

Ön szerint melyik a legrondább mikulás? Szavazzon, vagy küldjön nekünk fotót az Ön által odahaza látott legrondább csokifiguráról!

-M.I.-


<hr />]]>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában