Helyi közélet

2010.10.14. 19:16

Plakáterdő: ideje irtani

<p>Miskolc - Szinte egyetlen utca, egyetlen villanyoszlop sem úszta meg a voksolás előtti plakátragasztási rohamot.</p>

Sok helyen a házak falát, egyéb építményeket sem kíméltek a plakátragasztók, és szorgalmasan helyezték ki a jelöltek megbízottai a nagy méretű molinókat is. Csakhogy, amit akkor fölragasztottak, felkötöztek, hamarosan le is kell szedniük. Az utcák, terek plakátmentesítésére már csak két hetük van. A törvény szerint ugyanis a választási hirdetéseket a voksolás után 30 napon belül kell eltávolítani, jelen esetben november 2-áig. A hirdetmények leszedését a közterület-felügyelők ellenőrzik. A törvény szerint, ha a pártok a megadott határidőig nem tüntetik el plakátjaikat, akkor azt az önkormányzat távolíttatja el, melynek költségét az illető pártnak számlázza ki, ezenkívül a jelölő szervezet ellen szabálysértési eljárás is indulhat.

Maradt hat

Az MSZP jelöltjeinek plakátjait szimpatizánsok és megbízott emberek helyezték el az utcákon, körülbelül kétezret, mondta portálunknak Bartha György, a párt miskolci irodájának vezetője. Hozzátette: az eltávolítást is ők végzik, már el is kezdték, és határidőig befejezik. Az országgyűlési választások után maradt kint 6 plakátjuk, ezért felszólítást kaptak a közterület-felügyelettől, de szabálysértési eljárás nem indult a párt ellen, és bírságot sem kellett fizetniük, jelezte az irodavezető.

Egy-két ezer választási plakátot helyezett ki a Fidesz, mondta portálunknak Demkó Dóra, a párt politikai munkatársa. Mint jelezte: folyamatosan dolgoznak a hirdetmények eltávolításán. Az előző választások idején nem indult ellenük eljárás, és bírságot sem kaptak ottfelejtett plakát miatt.

Bárki jelezheti

– Segíteni fogjuk a pártokat abban, hogy embereink jelzik, ha közterületen még plakátokat látnak a határidő letelte után – ígérte portálunknak Papp Tamás, a miskolci önkormányzat közterület-felügyeleti főosztályának vezetője. – Egyébként bármelyik állampolgár jelezheti, ha választási hirdetményeket talál valahol november 2-a után. Ezt a rendészeti központ ingyenes telefonszámán teheti meg, ahol egyéb, lakosságot érintő problémák bejelentését is várják: 06-80-46-00-46. Megtudtuk: az országgyűlési választások után egyetlen párt ellen sem indult szabálysértési eljárás, mivel az osztályvezető szerint a felszólítás után eleget tettek jogszabályi kötelezettségüknek.

Maga szedte le

Barkuti László, az MSZP volt képviselőjelöltje vitte a létrát, és maga szedte le választási plakátjait. Annak idején 50-et helyezett ki (némi segítséggel), most pedig 7 híján mindegyiket megtalálta, a többit valaki már előtte eltávolította. A politikus portálunknak elmondta, szeretné, ha példáját más politikusok is követnék. Őt az motiválta, hogy a hirdetmények ne csúfítsák a környezetet addig, amíg valaki le nem szedi azokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában