Helyi közélet

2010.09.13. 16:46

Abaújszántó polgármesterjelöltjei

<p>Abaújszántó - Hollókői László Ferenc, Kiss Tibor István és Madár György bemutatkozása.</p>

Hollókői László Ferenc, független

Abaújszántón születtem, azóta itt élek és dolgozom. Házas ember vagyok, két egyetemista lányom van. Felelősséget érzek szülővárosom jövőjéért, úgy gondolom, hogy változásokra van szükség. Célom, hogy Abaújszántó ne csak nevében legyen város, hanem a városi rangnak mindenféle tekintetben – foglalkoztatás, oktatás, egészségügyi ellátás, gazdaság, közbiztonság, kultúra, közlekedés, sport – megfeleljen. Ehhez szükség van a településünkért tenni akaró lakosok összefogására egy olyan polgármesterrel, aki vezető, de nem uralkodó, szolgál, de nem kiszolgál. Abaújszántó polgárainak támogatásában bízva kívánom megvalósítani céljaimat.” 


Madár György, független

„Újraválasztásom esetén, településünk megtisztelő bizalmát élvezve folytatni kívánom a kisvárosias arculatépítést a tervek alapján. A vidék szülöttjeként hiszem, hogy borturisztikai potenciálunk egy termálfürdővel erősödhet meg. Fontosnak tartom: az intézményeink korszerűsítését, a takarékos gazdálkodást, a munkahelyek védelmét, újak létrehozásának elősegítését, időseink ellátási színvonalának megtartását, a szociális biztonság megőrzését , a katasztrófahelyzetek kivédésére való fokozottabb felkészülést, bel- és csapadékvíz elvezetési problémák kezelését, a lakossági együttműködés erősítését, a közbiztonság fokozását, az egészségügyi szolgáltatásaink bővítését, a társadalmi rétegek közötti különbségek csökkentését. ” 


Kiss Tibor István, független

Polgármesteri programom főbb célkitűzései: az önkormányzat pénzügyi helyzetének stabilizálása, az adósságállomány csökkentése. A jelenlegi 200 millió forintos adósság kezelése lesz a legnagyobb feladat, azaz a válságmenedzselés. Városfejlesztés: Folytatni kívánom a megkezdett fejlesztési projekteket. Javítanunk kell településünk infrastruktúráját, erősítenünk kell kisvárosunk vonzerejét. Erősíteni kívánom Abaújszántó körzetközponti szerepét. Az önkormányzati képviselő-testületi munka hatékonyságának növelése. A nyilvánosság erősítésével kell végeznünk a döntések előkészítését, meghozatalát. Együtt Abaújszántóért!”


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában