Helyi közélet

2010.07.30. 08:57

Kinevették, pedig löszfalomlástól félnek Tiszalúcon

<p>Tiszalúc - Löszfalomlástól félnek Tiszalúcon, az Alkotmány utcában élők. Szerkesztőségünket Lukács Sándorné kereste meg, mi pedig őt, lúci otthonában.</p>

Lukács Sándorné szerint nem csak az ő portájuk, házuk, hanem az egész  az Alkotmány utca veszélyben van.

"Az önkormányzat felé már július elején jeleztem a katasztrófa helyzetet, azonban a mai napig nem történt semmi, segítséget még nem kaptam" - mondta Ilona. "Az udvarom, a házam napról napra süllyed, de ez igaz az utcában lakó több házra is. Látható, hogy repedések vannak a házunk utcaforntra eső részén és itt, az udvar felé."

Lukács Sándorné azonnali segítséget kér, mert elmondása szerint rettegésben élnek a fiával.

"A polgármester úr segítene, de van tizenhárom képviselő, akik nem hajlandóak a segítségnyújtásra" - tette hozzá. "Volt itt a polgármester úr, és a jegyző, de érdemi választ nem kaptunk. Aztán meghívtak egy testületi ülésre, ahol két képviselő kinevetett bennünket.... Persze ez nem az ő házuk. Kérem segítsenek! A legkisebb segítségre is szükségünk lenne most!"

A tiszalúci polgármesteri hivatalban eddig (csütörtök délutánig) senkit sem tudtunk elérni.

További részletek hamarosan! 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában