Helyi közélet

2010.05.06. 13:35

Eső(MEN)ő fesztivál

<p>Miskolc - Alaposan betett az eső a Miskolci Egyetemi Napok szabadtéri programjainak, de a szervezők ígérik: az eső miatt nem marad el egy program sem.</p>

Az imént kaptam egy fantasztikus, biztató sms-t - így reagált Hugli Emese a MEN főszervezője, arra a kérdésünkre: mire számítsanak a MEN látogatói a ránkszakadt nagy mennyiségű eső okán - Felolvasom jó? Biztattuk, tegye meg.
"Nem az a lényeg, hogy túléljük a vihart, hanem, hogy tudjuk táncolni az esőben".

- Ezzel a biztató üzenettel buzdítok én is mindenkit, hogy így induljunk neki az estének. Azt ígérjük, hogy a programok az eső miatt nem maradnak el, és reméljük, hogy semmilyen extrém helyzet nem áll majd elő. Próbálunk felkészülni az időjárás okozta problémákra, s ha nagyon nagy lenne a baj, vagyis, ha az eső meghiúsítja a szabadtéri programokat, akkor a belső helyszínekre csoportosítjuk át a fellépőket - hangsúlyozta Hugli Emese.

Az MEN első, szerdai napjáról összefoglalóan elmondta: remek hangulat volt az eső ellenére is, délután a diákrektoros csapatok vetékedtek, este pedig a Magna Cum Laude adott fantasztikus koncertet, de a Kék és a Piros Rockyban is jó hangulat volt. Úgy vélte: annak ellenére is sokan voltak kint (az esős időn túl), hogy a fesztiválnyitó napon kevesebb koncert volt. Ma viszont sok-sok nagyon jó zenekar várja a MENeket.
- OlKa -

Csütörtöki fellépők

ROCK! EUROPE színpad
Irie Maffia 19:00
Hooligans 21:00
Bëlga 23:00

PORT.hu sátor
SlowSonic/ 20:00
PieOnEar/PikikPark/
Subscribe  23:00
Carbonfools 01:00

Kék Rocky
Z.U.P. 20:30
Török Ádám és a Mini  22:00
Paddy & the Rats  23:30
RockHázi Buli  01:00

Piros Rocky
Harcsa Veronika Quartet 21:00
Barabás Lőrinc Eklektric  23:00
DJ Ludmilla + Elektróger  00:30

BOON Party Aréna
Karma Team/ 22:00
Matthew Dekay
Griff
Corey Korosy
Luky Lawley
Dave D

HÖK Sátor
Egyetemi zenekarok/ 20:00
Sky Above Heroes
Raze to the ground
Mockba
Kisbót
Slytract
Nagyolvasztók – Boci mulatós

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában