Helyi közélet

2009.01.29. 07:57

Kunyhó az Avas tetején – Hajléktalan fiatalok menedéke

<p>Miskolc &#8211; Az Avasi Kil&#225;t&#243;<br /> k&#246;zel&#233;ben egy &#246;sszet&#225;kolt<br /> kunyh&#243;t rejt a boz&#243;t. Csak a feket&#233;n<br /> k&#237;gy&#243;z&#243; f&#252;stcs&#237;k &#233;s<br /> a diszn&#243;&#243;lnyi otthont<br /> k&#246;r&#252;lvev&#337; szem&#233;ttenger jelzi, hogy<br /> emberek laknak itt. N&#233;gyen, alig hat-h&#233;t<br /> n&#233;gyzetm&#233;teren. F&#233;l &#233;ve<br /> m&#225;r.&#160;<A onclick="return open_window( /pubs/Bildserie/Kunyh__az_Avas_tetej_n/index.shtml , SERIE ,960,800)" href="about:blank"><IMG height="13" alt="Kunyh&#243; az Avas tetej&#233;n" src="http://apps.boon.hu/bilder/icons/kamera.png" width="13" border="0" /></A>&#160;<A href="http://video.boon.hu/video/36894/kunyh---az-avas-tetej--n"><IMG height="13" src="http://www.boon.hu/bilder/icons/video.png" width="13" border="0" widht="13" /></A></p>

A kunyhó körül bizarr

látványt nyújtanak a

kukából kihalászott,

szanaszéjjel hagyott tárgyak. Van itt

minden. Lyukas fazék, rothadt

ételmaradék, egy fél

szobakerékpár, széttaposott

gyermekjátékok, aranyszínű

képkeret. Köröskörül pedig

bozót, vékonyka fák,

és a fűbe taposott nyom, amin az itt

élők közlekednek.

Soká szólongatjuk őket, mire a

"házigazda", a harminc éves Kuru

Tibor leemeli az ajtót és kiles

ránk. A többiek még alszanak, de

érkezésünkre most sebesen mind

"rendrakásba" fognak: felszedik a

földre terített szivacsdarabot,

odébb seprik az ételmaradékot,

cigarettacsutkákat. Tibor

élettársa, az alig huszonhárom

éves Renáta csak az

orrát dugja ki a szutykos paplan

alól.

Eleinte tartózkodó ő és

testvére, a három évvel fiatalabb

Anikó is. De aztán

szép lassan beszélni kezdenek, míg

Anikó élettársa,

az éppen nagykorú Kiss

Gyula kávét melegít a

sparhelten.

Kamatos pénz és

nevelőotthon

A csöpp helyiséget egykettőre

átjárja a meleg

és a bűz is, hisz jobb

híján fekhelyüket égetik el a

lakók. A négy fiatal

Csenyétéről érkezett

ide, ahol családi házban éltek,

együtt a rokonokkal. A homályos,

kesze-kusza történetből

végül kiderül, hogy mindkét

lánynak több gyereke is van. Ki

nevelőszülőnél, ki

gyermekotthonban. Férjnél is voltak

már, de ütötte őket az uruk, meg

kábítószerezett is, nem

jó emlékezni rá.

Bár hazalátogatnak néha, nem

érzik jól magukat a faluban. "Ott

lehetett halni éhen. Elszedték a

sok kamatos pénzt. A rokonok még

örültek is, hogy eljövünk. A

Tibi apja összeállt egy

boszorkánnyal" - sorolja a két

lány, egymás szavába vágva.

Itt viszont semmilyen jövedelmük

nincs. Pénzt csak akkor látnak, ha

némi vasat guberálnak. "A

kukában találunk kenyeret, rossz

ruhát, cipőt tüzelni, meg

mindenféle ennivalót. Vizet a

focipályáról hozunk, a

kútról" - mondják.
Fürdés ritkán van,

legalábbis ezt mutatja kosztól

feketéllő bőrük, foltos, csupa

piszok ruháik. "Felmelegítjük a

vizet a sparhelten, oszt bele a

lavórba. A fiúk kimennek, mi vagyunk az

elsők. Van itt minden. Szappan, sampon..." -

sorolja Anikó. "Nem

fázunk meg: melegebb ez, mint akármilyen

ház. Néha ajtó nélkül

aluggyunk, mert majd megfúlunk a

hőségtől" - bizonygatja

Renáta.

Vályog kéne, meg

lóganaj

Az egyik pár a földön alszik, a

másik egy rozzant dikón.

Ám éppen most kerítettek egy

használható heverőt, a

férfiak pedig már neki is láttak

egy újabb kunyhó

építésének. "Meg lehetne

ezt csinálni szépen – mereng

Renáta – csak sok

vályog kéne, sár, meg

lóganaj."

Személyesebb kérdések is

szóba kerülnek. Például, hogy

hogyan védekeznek a nem kívánt

gyermekáldás ellen.

Anikó nevet, úgy

válaszol: "Hát a férfi nem engedi

belénk. Félrehajinti."

Renáta nem szül

már többet, elköttette

magát. "Minek a gyerek ebbe az életbe?

Szenvedjen ő is, mint mink?

Örüljünk, ha van egy tál

moslék, amit megehetünk. Ha meg

szeretkezni akarunk, kimegyünk. De hogy

egymás előtt csináljuk, á, az

nem divat." A vécé dolgát

is hasonlóképpen oldják meg: "Ki

merre lát!"

Civakodni – azt mondják - nem szoktak.

"Megértjük egymást, mint

nevelőkutya a kisbornyúkkal" -

példálózik Tibi.

Két szenvedélyük van: a

kávé és a

cigaretta. Ami csikket találnak,

felszedik, azt sodorják aztán

cigaretta-papírba. Anikó

fürgén nyálazza a szálakat

és szétosztja a többiek

között. "Minden megoldható.

Ha ügyes az ember, nem hal meg éhen" -

magyarázza egyikük. "Azért van,

amikor nem együnk" - vallja meg

Renáta. "Az ember úgyse

veheti ki a kukából, ami

romlott. Akkor lefeküdjünk, oszt

aludjunk."

Inkább gödör, mint a

börtön

Bár tüdőgyulladásuk

többször volt már, a komolyabb bajok

mindeddig elkerülték őket. Igaz,

fáj néha a hasuk, ha nem jó az

étel, amit találtak. "De hát csak

láti a szemünk meg szagolja az orrunk ha

rossz!"- bólogatnak.

Hajléktalanszállóra

egyikük se menne. Legfőképpen

azért nem, mert ott a nőket

elkülönítik a

férfiaktól. Tibi nem

tagadja, hogy rablásért és

garázdaságért már a

börtönt is megjárta. De soha

nem akar visszatérni többé.

"Inkább élek egy gödörbe " -

mondja.

A gyerekeiket minden hó első

szerdáján látogathatják a

"nevelőben", de azt nem engedik, hogy el

is hozzák őket. "Gyerek nélkül

minek az élet?!" - kesereg a két fiatal

lány. "Nem becsül meg minket az

Isten" - szólal meg most az eddig

szótlan Gyula. "Előbb te

becsüld meg őt!" - inti komolyan

Tibi. "Nem volna itten semmi baj, ha a

Jurcsánt kiszavaznák" -

kezd most nagy meglepetésünkre

politizálni az egyik lány. "A

rádióba hallgassunk, mikor van benne

elem. Örökké ebbe se

lehessünk.

Csak volna munkánk! Ingyen nem tart el

senki! Akkor felkarolnánk magunkat."

Kapcsolódó cikkek:

hajléktalanok

Ezek is érdekelhetik