Szabadságvesztésre ítélték

2024.07.09. 14:30

Rablással szerezte meg egy nő táskáját

Előkészítő ülésen hozott ítélet a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a gyalogosan közlekedő nő vállára akasztott táskát letépte, a földre esett sértett kezéből pedig addig rángatta, amíg megszerezte azt.

Rabolt, börtönbüntetésre ítélték

Forrás: Shutterstock

Fotó: BearFotos

A vádirat szerint a vádlott 2023. november 29-én az esti órákban Miskolc egyik utcáján a gyalogosan közlekedő sértett válláról többszöri rángatás után letépte táskáját – melyben a nő 10 ezer forint készpénzét, mobiltelefonját és személyes iratait tartotta –, majd elszaladt a helyszínről.

 A sértett a vádlott által alkalmazott erőszak következtében előbb térdre, majd hasra esett, ekként nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  

A bíróság a vádlottat rablás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt 4 év 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, azt, hogy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, a kár részbeni megtérültét, a vádlott fiatal felnőtt korát. Ezzel szemben súlyosító körülmény a hasonló cselekmények elszaporodottsága és az útonálló módon történt elkövetés.

Az ítélet nem jogerős, a védő enyhítésért fellebbezett. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában