Bűnügy

2024.05.23. 10:00

Szexuálisan közeledett a sértetthez, akinek végül sikerült elmenekülnie

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki azzal fenyegetett meg egy 16 éves lányt, hogy ha közeledéséről szólni mer a szüleinek, nem engedi őt el.

Boon.hu

Fotó: Shutterstock

A sértett 2022 szeptemberében gyalogosan érkezett barátnőjével lépcsőházuk elé, amikor a szintén ott lakó vádlott beszélgetésbe elegyedett vele. Néhány perc elteltével a sértett barátnője távozott, ezt követően a terhelt és a lány bementek a házba, miközben a férfi a sértett alakját dicsérte. Amikor a kiskorú a lakáskulcsát kereste, a vádlott megragadta csuklóját és behúzta a saját lakásába, majd fogdosni kezdte. A lány próbált szabadulni, azonban kísérletei sikertelenek maradtak a terhelt testi erőfölénye miatt. Ezt követően kopogtattak az ajtón, ezért a vádlott az idő közben lehúzott nadrágját felvette és ráparancsolt a sértettre, hogy maradjon csendben. Amikor a terhelt a bejárati ajtót kinyitotta, a sértettnek sikerült kimenekülnie a lakásból.

A bíróság a terheltet szexuális erőszak bűntette miatt 7 év 3 hónap fegyházra, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, végleges hatállyal eltiltotta továbbá minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi, befolyási viszonyban állna. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A büntetés kiszabása során súlyosító körülményként estek latba a vádlott előéletében rejlő körülmények.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában