Tűzeset

2024.01.24. 10:25

Műhely égett Miskolcon - Egy ember életét vesztette (helyszíni fotókkal)

Miskolc - Szerdán délelőtt kigyulladt egy lakóház mellett lévő fedett tároló és egy húsz négyzetméteres szerelőműhely Miskolcon, a Lyukóbánya-telepen.

Haláleset Lyukóbányán.

Fotó: Ádám János

Szerda délelőtt érkezett a hír, hogy egy lakóépület mellett álló, húsz négyzetméteres műhely ég Miskolc diósgyőri településrészén, a Lyukóbánya telepen - tudta meg a Boon.hu.

Információk szerint a tűz átterjedt a lakóépületre is.

A miskolci és a településrészi hivatásos tűzoltók két vízsugárral kezdték oltani a lángokat - közölte a katasztrófavédelem.

Halálos tűzeset Miskolcon

A tűzoltók kiérkezésekor az udvaron egy embert találtak, aki feltehetően a tűzzel érintett épületből menekülhetett, de az életén már nem lehetett segíteni. A tűzoltók több oldalról oltották el a lángokat. Az eset körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja. A kisebb tüzek még tűzoltókészülékekkel megfékezhetőek, ezért célszerű ilyen oltóberendezéseket készenlétben tartani.


A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Varga Rudolftól azt tudtuk még meg, hogy a teljes körű tűzvizsgálati eljárás befejeződéséig a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit.


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában