Autótüzek

2024.01.16. 07:00

Az autó és a tűz nem jó barátok

Idén eddig egy kisteherautó és egy tehergépkocsi tüzénél kellett beavatkoznia a lánglovagoknak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Tiszlavicz Luca

Nagyon gyorsan ki tud égni egy autó

Fotó: Mészáros János

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tavaly ötvenszer vonultak a hivatásos tűzoltók olyan tűzesethez, amelyben személyautó volt érintett, nyolc alkalommal pedig teherautó gyulladt ki, tájékoztatta szerkesztőségünket Dojcsák Dávid, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Elmondta, idén eddig egy kisteherautó és egy tehergépkocsi tüzénél kellett beavatkozni.

Elektromosság vagy üzemanyag

„Az autótüzek jellemzően a jármű motorterében, elektromos meghibásodás, vagy az üzemanyag-ellátó rendszer hibája miatt keletkeznek és gyorsan átterjednek az utastérre. Ritkábban, de előfordulnak olyan esetek is, amikor balesetet követően gyullad ki az autó. Keletkezhet tűz a jármű javítása során, vagy azt követően hegesztési, továbbá szikrával járó vágási munkák miatt is.” - tette hozzá a szóvivő.

Megkeresésünkre elmondta, a gépjárművek rendszeres karbantartásával a legtöbb autótűz megelőzhető, emellett javasolt tűzoltó készüléket tartani az autóban, hogy baj esetén csökkenthessük a keletkező károkat.

Ha baj van, akkor ezt tegyük!

Ha füstöt, vagy égett szagot tapasztalunk vezetés közben, azonnal álljunk félre! Először az utasok biztonságáról kell gondoskodni, gyorsan el kell hagyni a járművet, csak ezután foglalkozzunk az autóval!

Lassan, oldalról nyissuk fel a motorháztetőt! Előfordulhat, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt még nincs tűz, csak izzik valami. Ha van nálunk tűzoltó készülék, tartsuk készenlétben! A motorháztetőt csak annyira nyissuk fel, hogy a résen keresztül befújhassuk a tűzoltó készülék tartalmát!

Ha ez nem kivitelezhető, akkor ne kockáztassuk a testi épségünket, hanem hívjuk a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon! Ha biztonságosan el lehet végezni, az akkumulátorsaruk lehúzásával áramtalanítani kell a járművet!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában