Döbbenet

2023.10.16. 17:50

Jogsi nélkül részegen gázolta halálra a nőt Felsőkelecsényben

Visszaszálltak a járműbe és hazamentek, anélkül, hogy segítséget hívtak volna. Az elgázolt nő a mentőautóban vesztette életét.

Boon.hu

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott a 2020 novemberében Zubogy közelében történt halálos közúti baleset ügyében. A bíróság által megállapított tényállás szerint a két vádlott együtt italozott Felsőkelecsényben.

Amikor elfogyott az ital és ismerősük hazaérkezett, elhatározták, hogy Zubogyra mennek alkoholt vásárolni. Az oda tartó úton a másodrendű vádlott autóját ismerősük vezette, hazafelé azonban már az elsőrendű vádlott akart a volán mögé ülni, bár ittas állapotban volt, mely tényről a jármű tulajdonosa, a másodrendű vádlott is tudomással bírt. Az első rendű vádlott így vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, ittasan és a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség kétszeresével vezette a járművet.

Az úton egy férfi és előtte néhány lépéssel az élettársa haladt. A sofőr ugyan észlelte a gyalogosokat és vészfékezett, de az eltúlzott sebesség miatt az autó sodródni kezdett és megállni már nem tudott, így elütötte a nőt. Az elsőrendű vádlott megpróbálta rábeszélni ismerősét, aki korábban vezetett, hogy vállalja el a baleset okozását, de a férfi ezt visszautasította és visszament a helyszínre, ahol a történteket észlelő más személyek már megkezdték a segítségnyújtást. A másodrendű vádlott a gépkocsi sérüléseit nézegette, majd társával együtt visszaszálltak a járműbe és hazamentek, anélkül, hogy segítséget hívtak volna. A sértett a baleset következtében a mentőautóban vesztette életét. A vádlottak és ismerősük nem szenvedtek sérülést.

Elmulasztották a segítségnyújtást 

A bíróság az első rendű vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés, míg másodrendű vádlottat járművezetés tiltott átengedésének bűntettében, továbbá mindkét terheltet segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében mondta ki bűnösnek és őket a rendiség sorrendjében 7, illetve 3 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül azonos tartamú közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 7, illetve 3 évre eltiltotta őket a közúti járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős - tudta meg a Boon.hu.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában