Előkészítő ülés

2023.06.22. 13:48

Nem ismerte el bűnösségét az FBI által hazahozott rabló

Előkészítő ülést tartott a törvényszék a miskolci "csuklyás rablók" ügyében, a megvádolt harmadik személy vonatkozásában ítélet is született.

Boon.hu

illusztráció

Fotó: Shutterstock

Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik közül ketten a vádirat szerint 2022. január 23-án este egy miskolci ingatlanba hatoltak be oly módon, hogy arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseball ütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”.

Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták. Az elkövetők ezután átkutatták az ingatlant és onnan több ezer euró készpénzt, karórákat, mobiltelefonokat és parfümöt tulajdonítottak el mintegy 7 millió forint értékben, aztán – miután a bejárati ajtón keresztül távozni nem tudtak – az ablakon át menekültek el a helyszínről.

A III. rendű vádlott az I. rendű vádlottól a fenti cselekményt követő napokban megőrzés és elrejtés céljából átvette az egyik karórát úgy, hogy tisztában volt annak eredetével. Mindezen cselekményével a terhelt a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekedett.

A III. rendű vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság bűnpártolás vétsége miatt 6 hónap, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet a III. rendű terhelt vonatkozásában jogerős, míg társai tekintetében a törvényszék 2023. július 6. napjára tárgyalást tűzött a bizonyítási eljárás lefolytatása érdekében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában