2023.03.09. 12:02
Rátörtek az idős sértettre és veréssel vették rá az értékei átadására - fotóval!
Megalapozottan gyanúsítható csoportosan elkövetett rablás minősített esetének elkövetésével.
A harmadik elkövető a bíróság folyosóján
Fotó: Bujdos Tibor
A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2023. február 28-án késő este egy hejőpapi ingatlanba tört be és értékek után kezdett kutatni. A zajra felébredt az idős sértett, akivel szemben az elkövetők támadólag léptek fel: többször arcon ütötték és értékek átadására szólították fel. A terheltek végül műszaki eszközöket és szerszámokat, illetve készpénzt vittek magukkal. A sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
Két gyanúsított letartóztatásáról már 2023. március 3. napján döntött a bíróság, harmadik társuk esetében pedig – akit elfogatóparancs alapján sikerült elfogni - a 2023. március 9-én megtartott ülésen hozott határozatot.
A pénzszerzés könnyű módja
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében a kiszabható szankció mértéke miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ezt erősíti továbbá, hogy feltételes szabadságra bocsátás ideje alatt követte el a cselekményt. Tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, meghiúsítaná. Megalapozottan lehet következtetni arra is, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el, mivel arra a pénzszerzés könnyű módjaként tekint.
A bíróság mindezeket mérlegelve 2023. április 9. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges.