Brutális

2022.12.12. 15:44

Letartóztatták a kazincbarcikai késelőt

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel vállon szúrta ivócimboráját.

illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 9-én egy kazincbarcikai hétvégi házban a gyanúsított és a sértett együtt italozott. Erősen ittas állapotba kerültek és vitatkozni kezdtek, majd a terhelt egy 16 cm pengehosszússágú késsel vállon szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított fenti cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet halált okozó testi sértés bűntettének megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható, akár 8 évig terjedő szabadságvesztésre figyelemmel a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet személyi körülményei sem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy a még ki nem hallgatott személyeket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, vagy tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg. A bíróság mindezeket mérlegelve 2023. január 12. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - közölte a Miskolci Törvényszék.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában